Koszorúzás a Bartal szobornál
Esemény időpontja: 2013.08.16
2013-08-16
Akinek nincs szíve
Ne üljön nyeregbe”
2013. augusztus 16-án délelőtt 10 órakor megemlékezésre került sor, a történelmi emlékmű, a Bartal-szobor előtt, a közúti balesetben elhunyt áldozatok emlékére. Megemlékeztek Bartal György motoros balesetéről, majd mindazokról, akik oktalanul veszítették életüket.
Tavaly a rendőrségi statisztikák szerint országosan 605-en haltak meg hazánk közútjain. A rendőrség álláspontja a svédekéhez hasonló, mely szerint lehetőségeinkhez mérten a szabályozásban is arra törekszenek, hogy senki ne veszítse életét közúti balesetben.
Óberling József az Országos Baleset Megelőzési Bizottság Igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a baleseti áldozatok száma soha ilyen alacsony nem volt még a megyében. Az előző évben 39 motoros veszítette életét, idén eddig 29-en haltak meg úgy, hogy a közlekedés másik résztvevője nem tartotta be a szabályokat.

Többen helyezetek el koszorút az emlékmű mellett, többek között településünk nevében Berényi István polgármester úr és Csíkné Bányai Mária a Közéleti Egyesület titkára, de a helyszínen volt a kormánymegbízott is, aki szintén koszorú formájában rótta le tiszteletét, éppúgy, mint a Magyar Közút Zrt munkatársai, a Megyei Polgárőrség képviselői, a Paksi Autó-Motor Egyesület motorosai, a Tolna Megyei Mozgássérültek képviselői és a balesetben elhunyt áldozatok résztvevői, illetve hozzátartozóik képviseletében is kerültek koszorúk a szoborhoz.
A koszorúzást követően a Művelődési házban került sor a zártkörű baleset- megelőzési bizottság ülésére.
Tavaszi Gabriella
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden










