Jogi közlemény

Szerzői jogok

A Kölesdi Közéleti Egyesület internetes honlapján megjelenő, vagy onnan elküldött írások, illusztrációk és animációk szerzői jogi jogosultja a művek mellett feltüntetett alkotó. Minden más esetben a jogtulajdonos a domain birtokosa. Az oldalon szereplő hírek, adatok és információk a lap szerkesztői által megbízhatónak vélt forrásokból származnak.

A weboldal által közölt írások, illusztrációk és animációk, illetve azok részletei szerzői jogi védelem alatt állnak. Azokat, illetve azok bármilyen részletét bármilyen formában tilos az alkotó előzetes, írásbeli engedélye nélkül közölni, reprodukálni, számítástechnikai adatrendszerben tárolni, terjeszteni, illetve bármilyen egyéb módon jogosulatlanul felhasználni. A művek bármilyen jogosulatlan felhasználása szerzői jogsértést valósít meg, amely a Btk. 329/A § alapján akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A törvény értelmében a gondatlan elkövetés is bűncselekményt valósít meg. Bitorlás esetén a felhasználóval szemben továbbá a szerzői jogi törvényben meghatározott vagyoni és nem vagyoni polgári jogkövetkezmények alkalmazandók. A hivatkozott jogkövetkezményeken túl a bíróság a jogsértőt bírság megfizetésére kötelezi.


Adatvédelmi Szabályzat

Adatok gyűjtése és felhasználása

A weboldal automatikusan fogad információkat a felhasználókról (IP címek, cookie-k stb.), melyeket statisztikai célokra felhasználhat.

Cookie-k

A Kölesdi Közéleti Egyesület weboldala böngészés közben cookie-kat állíthat elő az Ön számítógépén. Ezek alapján egyértelműen meg tudja különböztetni felhasználóit a weboldal.
A cookie-kat kizárólag a honlap funkcióinak kihasználásához használjuk.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban