A Kölesdi Harc napján
Esemény időpontja: 2013.09.02
"A kölesdi harczon, a kölesdi harczon,
Hej! én is ott voltam, elejének vágtam;"
- hangzott el Németh Gréta tolmácsolásában a közismert Thaly Károly vers 2013. szeptember 2-án a Béri Balogh Ádám téren.
A tavalyi emlékünnepségnél idén kicsit szerényebben, de annál nagyobb tisztelettel emlékeztek a Kölesdi Harc napjáról falunk iskolás diákjai és óvodánk kis növendékei is.
.
Köztudomású, hogy a helyi nevezetességnek számító ünnepnap, egy apró ütközet volt a több száz csata közül, mégis szerves része a Rákóczi szabadságharcnak, emelete ki Szűcs István tanár megemlékező beszédében.
„Nekünk hagyomány, amelyet ápolnunk kell, és átörökítenünk a felnövekvő nemzedéknek”. A tanár úr felsorolta a harc egykori helyszíneit, melyek nekünk, kölesdieknek életünk részévé váltak. Rákóczi Ferenc maga írja meg a szabadságharc győzelmét, melyet számos monda és legenda ölel körül, de számunkra a kölesdi harc napja több mint 300 év elteltével hagyományőrzés.
Béri Balogh Ádám egy olyan személy, aki számos harci győzelmet aratott, bár kezdetben még ingadozott, kurucokhoz fűződő hűsége, (hiszen felesége is császárhű családból származott), de 1705-ben már megkérdőjelezhetetlen volt. Mindezt bizonyítja az is, hogy a Győrvári csatában 3 fejsérülést szerzett. 1710-ben fogták el a rácok, miután lova összerogyott alatta. 1711-ben esküszegés és dezertálás vádjával halálra ítélték.
Béri Balogh Ádám neve országszerte megbecsülésnek örvend, mert több iskola, közterület, de még néptánccsoport is büszkélkedik szabadságharcosunk emlékével, és nevével.
Mi, kölesdiek is felkapjuk fejünket, ha halljuk a nevét, mert az összeforrott falunk és a kölesdi harc napjával, beírta magát Kölesd történelem könyvébe nagybetűkkel, vastagon aláhúzva.
A Béri Balogh Ádám Általános Iskola diákjai a „Törökbársony süvegem, most élem gyöngy életem” kezdetű kuruc dallal emlékezetek meg névadójukról.
A Kölesd Községi Önkormányzat nevében Berényi István polgármester,
a Közéleti Egyesület nevében Kocsmár Erzsébet helyezett el koszorút, éppúgy, mint az iskola diákjai, a Mesevár Óvoda vezetője, a Honismereti szakkör, a Kölesdi Néptánccsoport és az Őszi fény nyugdíjasklub.
Tavaszi Gabriella
2013-09-02

Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra