Gabonatetrmesztők megyei választmányának ülése Kölesden
Esemény időpontja: 2014.01.07
2014-01-07

Elekes Balázs cégvezető aláhúzta, hogy a kukorica vetésszerkezetben elfoglalt helyét át kell gondolni, mert a versenyképessége a kilátások szerint kérdéses.
A várható elérhető árak azt mutatják, hogy az eredményes gazdálkodáshoz mindenből rekordközeli termést kell produkálni.
Az őszi kalászosok már most olyan vírusfertőzést kaptak térségenként, amely miatt az eredmény biztosan elmarad a várakozásoktól.
Ilyen körülmények között is versenyképesnek kell maradni, és nem lehet sokat hibázni az agrotecnikai feladatokban.
Idén 10 éves a GOSZ és a Tolna megyei gabonaválasztmány.
A GOSZ ebből az alkalomból kitüntetést alapított " Kiváló Gabonatermesztő" elnevezéssel.
A megyei választmány kettő tagot javasolt a díjra, melynek elnyerhetőségéről Petőházi Tamás a GOSZ elnökhelyettese , a kuratórium elnöke tájékoztatta a jelenlevőket.
Tárgyaltak még arról, hogy minden lehetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy 2017-18-ban a növényvédőszerek hatóanyagának jelentős számú kivonása ne következhessen be, ellenkező esetben óriási károkat okoznak a mezőgazdaságnak, ami terméscsökkenést, minőségkárosodást és komoly rezisztencia problémát okoz.
A GOSZ posztregisztrációs kukorica és búza kisérleteiről is tájékoztatott Petőházi Tamás.
Javasolta, hogy tanulmányozzák a gazdák az eredményeket és nyugodtan támaszkodjanak a kiértékelésre.
A gabonatermesztők internetfelületén bárki hozzáférhet az adatokhoz.
Varga András
a Gabonatermesztők megyei választmányának elnöke
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


