Greifnstein Józsefné gobelin kiállításának megnyitója
Esemény időpontja: 2014.09.12
2014-09-12
Dr. Kiszler Gyulánétól Muci néni életútjáról, munkásságáról hallottunk érdekes szösszeneteket.
A gobelin kép varrásával már gyermekkorában megismerkedett, azóta 60 darab nagy és 30 darab kisebb alkotás került ki keze alól.
Egy-két kép kivételével valamennyi a család tagjainak tulajdonában van.
A munkák kifogástalan technikai tudásról beszélnek, amivel utol lehet érni a szépséget.
A falon is látható első gobelin képe az 1960-as években készült, a többi 32 pedig az évek hosszú során.

A gobelin varráson kívül köt, horgol, kézimunkázik, tagja a honismereti és díszítőművész szakköröknek, az Őszi Fény nyugdíjas klubnak, de a Közéleti Egyesület munkáját is aktívan segíti.
12 évesen kezdett dolgozni.
1950-ben került a Fajtakísérleti Gazdaságba, ahol több szakmai iskolát végzett, majd a kölesdi óvodába lett dadus néni, ahol nyugdíjazásáig dolgozott.
A Zönge Népdalkör újabb csokra után Csikné Bányai Mária köszönte meg, hogy a kiállítás létrejöhetett, majd a kiállított munkák nézegetése közben vidám beszélgetés kezdődött.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


















