Egészséghét a Kölesdi Mesevár Óvodában


A hagyományoknak megfelelően 2015-ben is megrendeztük az Egészséghét programot az óvodában. Ebben az évben november 17-18-19-re eső időszakban került erre sor.

Esemény időpontja: 2015.11.17
2015-11-23

A hagyományoknak megfelelően az idei évben is megrendeztük az Egészséghét programot az óvodában.
Ebben az évben november 17-18-19-re eső időszakban került erre sor.

Sikeres rendezvényként könyvelhetjük el, hiszen a szülők nem csak az alapanyagok gyűjtésében jeleskedtek, de az ételek készítésében is részt vettek, és a programok sikeres megvalósítása is nekik köszönhető.

Legfontosabb támogatónk most is Rettig Miklósné volt.

Kedden az egészséges ételek készítésével töltöttük a napot.
Délelőtt kezdtük a munkát, melyet délután a szülőkkel fejeztünk be.
Készültek krémlevesek: sárgaborsó, kukorica ás sütőtök; valamint szendvicskrémek: körözött, magyaros vajkrém és tojáskrém.
A desszertek sem maradhattak e.l.
Készült gyümölcsös túrókrém, egzotikus gyümölcssaláta és sütőtökgolyó is.

Szerdán a mozgásé volt a főszerep, melyre a társulásba tartozó Sióagárd, Harc, Kistormás óvodásait is vendégül hívtuk.

Először együtt tízóraiztunk a Művelődési Ház nagytermében, majd az óvoda amatőr színtársulata előadta a Kíváncsi királykisasszony című mesét.
Ez után egy rövid séta következett a Sportcsarnokba, ahol 7 állomáson tettét próbára a gyermekek az állóképességüket, így lettek „hétpróbás” óvodások.

Csütörtökön a környezetvédelemmel foglalkoztunk, melyet a Kukabanya című mese után a gyakorlatban is átélhettek a gyermekeink.
A szelektív hulladékgyűjtés fontossága jegyében válogattuk a hulladékokat,
délután pedig a Szegedi Látványszínház A két jóbarát ideillő előadását nézhették meg ingyenesen nem csak az óvodások, de a szülők és a nagyobb testvérek is.

A veteményes kertünk gondozását sem felejtettük el.
A jobb termés érdekében Tímár István jóvoltából sikerült megtrágyázni a talajt, Varga Ferenc pedig elvégezte az őszi szántást.

Valamennyi támogatónak, segítőnek és szülőnek köszönjük a segítséget!

Gárdi Szilvia
intézmányvezető