Báró Schell József Antal vadászfestő kiállítása Kölesden
Esemény időpontja: 2016.09.17
2016-09-17
Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon elnöke, üdvözölte a Schell család megjelent tagjait, megköszönte Rühl Gizellának a Schell kiállítás kapcsán végzett kitartó és lelkiismeretes munkáját.
Megnyitó beszédében hallottunk a természet és vadászat kapcsolatáról, az ember felelősségéről, és arról, hogy a kiállított alkotások egy érző, értő, természetet szerető, természetért felelős vadászról szólnak.
Schell József Antal Katalinpusztán született 1900. December 9-én.
Gyermekkorában kitűnt különleges rajztehetsége, de a katalinpusztai park, és környezet lehetővé tette, hogy szenvedélyes megfigyelője legyen az állatoknak, amelyeket rendszeresen rajzolt le emlékezetből.
A vadászat után is korán érdeklődött.
A vadász, vadászíró Széchenyi Zsigmondhoz, kinek könyveit is illusztrálta, barátság fűzte.
1923-tól a családi birtokot irányította, majd a háború után birtokukról kitelepítették, el kellett hagyniuk Katalinpusztát.
Budapesten évekig segédmunkásként dolgozott, és természetesen festett.
1959 után már csak a művészetéből tartotta el családját.
Az ünnepség az iskola furulyaszakkörének előadásával kezdődött, majd a Zönge Népdalkör a Vadászhimnusszal lepte meg a közönséget.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden



















