A Mesevár Óvoda év végi programjaiból


A Mesevár Óvodában az év vége eseményekben igen gazdag volt.


Esemény időpontja: 2017.06.06
2017-06-14

A Mesevár Óvodában az év vége eseményekben igen gazdag volt.

Május 10-én a múzeumpedagógiai látogatás utolsó eseményére került sor. A program során minden hónapban a múzeumba látogatott a kölesdi óvoda nagycsoportja.
A foglakozásokon mindig a hónap aktualitásának megfelelő tevékenység került elő,
így volt tojáspingálás, templom plakett és tarsolykészítés is.
A gyermekek óvónői kísérettel, az önkormányzat suli buszával utaztak.

Május 17-kén a nagycsoport a hagyományoknak megfelelően az iskolába látogatott, ahol ismerkedtek a tanító nénivel, az elsősökkel együtt komplex órán vettek rész, ebben számolás, olvasás, bábozás és kézműves foglalkozás is szerepelt.
Megnézték az iskola környékét, épületét, a folyosókat, az ebédlőt,
a tízórait is az iskolában fogyasztották el.

Május 18-kán kirándulásra gyülekeztek az óvodások, szülők és az óvoda dolgozói.
Két csoportban, két busszal indultak.
Az egyik busz negyvennyolc fővel Pécsre az állatkertbe indult, majd a Pláza moziban a Csápi című filmet, az Árkádban pedig a Lego kiállítást nézték meg.
A másik busz negyven fővel Veszprém felé vette az irányt, ahol az állatkertben találkoztak a sokak által csak képekről ismert állatokkal, majd hazafelé a Balaton partján sétáltak.

Az utakat az óvoda szervezte a szülők körében végzett igényfelmérés alapján.

Május 25-kén tartották a gyermeknapot a Művelődési Házban.
Itt a Grimaszk Színpad Lafonte meséi című előadásában humoros, énekes produkció szórakoztatta a nézőket.
Az udvaron kötetlen tánc, csillámtetoválás, lufi hajtogatás közben sütemény és szörp várta a gyerekeket.
A gyereknap lebonyolításában az óvodai nevelők mellett, szülők és külső segítők vettek részt.

Május 26-kán a nagycsoportnak pizsamapartija volt.
Este fél hétkor volt a gyülekező, szülők nélkül vacsoráztak, majd játék és tánc következett az udvaron.
Sötétedés után jött a bátorságpróba, amikor elemlámpás kincskeresésre került sor, a lámpástánc zenére történt.
A parti végén a gyerekek az óvodában aludtak az óvónőkkel együtt,
ébredés után közösen reggeliztek és élményekkel gazdagon tértek haza.

Június 6-kán Sióagárdra utazott a nagycsoport, ahol a „Láncszemekből hidat” elnevezésű néphagyományőrző programban vettek részt.
Itt találkoztak Kistormás, Harc, köles és Sióagárd óvodásai.
A kulcsos kalács készítése után sióagárdi mintával díszített nyakláncot színeztek.
Végül bábelőadás szórakoztatta a vendégeket és házigazdákat.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban