Márton napi felvonulás Kölesden
Esemény időpontja: 2017.11.09
2017-11-13
A felvonulást egy rövid műsor előzte meg, melyben a 4-5 osztályosok Márton napi német dalokat adtak elő, majd vers hangzott el Szent Márton találkozásáról a koldussal.
Markó Ágnes, a diákönkormányzat vezetője rövid ismertetőjében elmondta, hogyan lett Márton a koldusok védőszentje, a katonák, szőlőművelők, lúdtartók oltalmazója.
Azt is megtudtuk, hogy Márton 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen és anyja kívánságárra lett a római császár katonája.
Annak hatására, hogy Jézus koldusként jelent meg álmában, megkeresztelkedett, de a püspökké választást nem akarta vállalni, a libák azonban hangos gágogással elárulták búvóhelyét, végül 371-ben mégis püspökké szentelték.
Élete végéig segítette a rászorulókat.
Mivel a nép nem felejtette el Mártont, minden évben halálának évfordulóján, november 11-én tiszteletére fáklyás felvonulásokat szerveztek.
A lampionos felvonulásokat a 19. században vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jócselekedetet jelképezi, mindenkihez eljusson.
Kölesden a lampionos felvonulás 5 órakor kezdődött, és a falut körbejárva az iskola udvarán ért véget, ahol lilahagymás zsíros kenyér és tea várta a résztvevő gyerekeket, szülőket, és érdeklődő felnőtteket.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden










