Karácsonyi ünnep az iskolában


2017. december 22-kén a Béri Balogh Ádám Általános Iskolában a második osztály tanulói adták a karácsonyi műsort.


Esemény időpontja: 2017.12.22
2017-12-20

2017. december 22-kén a Béri Balogh Ádám Általános Iskolában a második osztály tanulói adták a karácsonyi műsort.
A forgatókönyvet már novemberben összeállították, amely nem a hagyományos karácsonyi műsorok rendjét követte.

Először az Adventi naptárt alkották meg közösen, majd az Adventi témakört dolgozták fel.

A Mikulás a gyermekek életében egy csoda, amit a műsorból sem hagytak ki.
Az izgatottságot, az érzést, hangulatot, ahogy a kis gyerek várja a Mikulást, a padokon elhelyezett kis csizmák tisztítása, a Mikulás lesése, majd megjelenése izgalmas jelenet volt a nézők számára is.

Ezt követte a december 13-ka.
Sok hagyomány fűződik hozzá, ezek közül többet kiemeltek, például: a lányok papírra írnak 13 fiúnevet, majd minden nap kihúznak egyet, az utolsó papíron szereplő név lesz majd a leendő férj neve, de a Luca-szék készítésének fortélyaival is megismerkedhettünk.

Ezek után a karácsonyhoz közeledve a lányok hópihe tánca következett, és így érkeztek el a szeretet ünnepéhez.
Egy szeretetről szóló angol számra gyertya táncot láthatott a közönség.

Az utolsó és egyben befejezésként rövid karácsonyi versikék következtek, végezetül pedig a Szent karácsony dal éneklése is tánc kíséretében következett.

Az előadás közben éreztük, hogy a gyerekek magukénak érzik a műsort, hiszen nem csak előadói, de szerkesztői is voltak annak.

"Nagy lelkesedéssel készültünk és nagyon büszkék voltunk, hogy előadásunkkal örömöt, boldogságot okozhattunk a jelenlevőknek", mondta az ünnepség után Pálfiné Ament Ágnes osztályfőnök.

Az ünnepséget a furulyaszakkör nyitotta, és az iskola igazgatójának köszönetével és jókívánságaival zárult.

.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban