A népfőiskola 19. évfolyamának zárófoglalkozása


A kölesdi Népfőiskola 19-dik évfolyamának záró foglalkozására 2018. március 2-kán került sor. A megjelenteket Csikné Bányai Mária évfolyamfelelős köszöntötte, majd értékelte a tanévet.


Esemény időpontja: 2018.03.02
2018-03-05

A kölesdi Népfőiskola 19-dik évfolyamának záró foglalkozására 2018. március 2-kán került sor.
A megjelenteket Csikné Bányai Mária évfolyamfelelős köszöntötte, majd értékelte a tanévet.

„Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki a viszontagságos időjárás ellenére megérkezett.

Továbbá köszöntöm Berényi István polgármestert, Gárdi Csaba leköszönt és Domokos Lajos újonnan megválasztott Kölesdi Közéleti Egyesületi elnököket.

Néhány gondolatot szeretnék feleleveníteni a 2017/18-as évről.
Kicsit korábbról kezdem. Varga András, mint a Népfőiskolai mozgalom elkötelezett híve 18 éven keresztül vezette Kölesden a népfőiskolát. Kitartóan kereste az új előadókat, szervezte az előadásokat, hozta-vitte az előadókat, ha kellett.
Egy ilyen helyzetben kaptam meg a feladatot.

Nagy kihívás volt számomra.
Hogyan kezdjek neki, mikor, és kit hívjak meg, eljönnek-e a régi tagok az előadásokra, sikerül-e új tagokat megnyerni? Ilyen és hasonló kérdések motoszkáltak a fejemben.

Kicsit óvatos voltam, első körben csak 7 előadást terveztem, amely azt gondolom műfajában széles skálát ölelt fel. Hallottunk előadást a reformációról, Arany Jánosról, afganisztáni misszióról, terrorcselekmények megelőzéséről, Jávor Pál életéről, a kiegyezés koráról és részesei voltunk Szabadi Mihály legújabb könyvismertetőjének.

Néhány számadat az idei évről:
Látogatottság: legkevesebb 24 fő, legtöbb 28 fő
A hét előadáson 182 fő vett részt.

Dr. Kiszler Gyuláné és Zentai András 19. alkalommal tartott előadást. 3 új előadónk volt és ketten több alkalommal is szerepeltek.
Új hallgatókat is üdvözölhettünk: Csik Józsefné, Nagyné Schell Ilona és Berényi Kata személyében.

Sióagárdi kirándulással zártuk volna az évet a Hímzésmúzeumba és a Margit pincébe tettünk volna látogatást, de ezt a havas és jeges útviszonyok miatt egy későbbi időpontra halasztottuk.
Az évzárón 24 hallgató vehette át az oklevelet.


A 19. évfolyam oklevelesei: Berényi Kata, Bonnyai József, Csendesné Stengeli Erzsébet, Csik Józsefné, Csik László, Csikné Bányai Mária, Diófásiné Kajdi Valéria, Gárdi György, Gárdi Györgyné, Gurmainé Szalai Zsuzsanna, Gyén Andrásné, Hőger Jánosné, Juhász Sándorné, Dr. Kiszler Gyuláné, Kocsis Józsefné, Kocsmár Erzsébet, Kovács Tiborné, Majoros Elekné, Nagyné Schell Ilona, Németh György, Oláh János, Vargáné Kisfalvi Erzsébet, Vaskó János, Vaskó Jánosné.

Mind a 19 alkalommal oklevelet kapott: Gurmainé Szalai Zsuzsanna és Németh György.
Minden előadást végig hallgattak: Bonnyai József, Csik László, Csik Józsefné, Csikné Bányai Mária, Juhász Sándorné, Diófásiné Kajdi Valéria, Majoros Elekné, Vaskó János, Vaskó Jánosné, Németh György, Oláh János.

Végül, de nem utolsó sorban köszönetet szeretnék mondani
a hallgatóknak (csupa nagybetűvel), hiszen, ha nincs, nincs előadás,
az előadóknak, akik felkészülten érkeztek minden alkalommal
Berényi Istvánnak a buszt szerettem volna megköszönni, így most előre teszem meg
Gárdi Csaba közéleti elnöknek pozitív hozzáállását a csoporthoz, erkölcsi segítségét
a Művelődési Ház vezetőjének Greifensteinné Zsebe Anitának, hogy megfelelő körülményeket biztosított
Vargáné Kisfalvi Erzsikének, aki szorgalmasan írta és tette fel a cikkeket a közéti.hu oldalra
Berényi Katának köszönöm a videó felvételeket

Albert Einstein szép gondolatával zárom gondolataimat:

Tanulj a tegnapból, élj a mának
és reménykedj a holnapban.
A legfontosabb azonban, hogy
ne hagyd abba a kérdezést.

Bízom benne, hogy ősszel, a 2018/19-es tanévben a népfőiskola 20. évfolyamán újra találkozunk.”

Ez után Berényi István polgármester átadta az okleveleket, Gurmainé Szalai Zsuzsanna megköszönte az évfolyamfelelős éves munkáját a csoport ajándékát Gyén Andrásné és Bonyai József adták át.
Gyén Andrásné Gárdi Csaba leköszönő egyesületi elnöknek mondott köszönetet, majd Domokos Lajos új egyesületi elnök együttműködési szándékát fejezte ki a csoporttal.

Az esemény vacsora után jókedvű beszélgetéssel folytatódott.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban