Horváth Lászlóné könyvbemutatója
Esemény időpontja: 2018.04.19
2018-04-20
Először a „Vegyszer nélküli konyhakert” került terítékre, melynek során megtudtuk, hogy a növények megvédik egymást, mint például a paradicsomot a vöröshagyma, de a zöldségfélék egészségre gyakorolt hatását is megismerhettük.
Szó esett a petrezselyemről és zöldjéről, a zellerről, saláta és káposztafélékről, cékláról, babfélékről, brokkoliról, karfiolról, paprikafélékről, csemegekukoricáról, és a burgonya vegyszermentes, fahamuval történő védelméről, az orbáncfű és csalán permet készítéséről is.
„A tartósítószer nélküli befőzés” is lehetséges, itt a csírátlanítás a lényeg. Az üveget és a tetőt is ki kell főzni.
Előadónk elmondta, hogy ő 37 féle lekvárt tesz el, ezek között van a cékla, gyöngyhagyma, lilahagyma, vöröskáposzta lekvár is.
Hallottunk a hideglekvár, a befőttek, a savanyúság készítéséről, az aszalásról, a krumpli tárolásáról.
A „Szokásainkról, ételeinkről” című könyv első része helytörténeti jellegű, ahol a lakodalmi ételekről, szokásokról olvashatunk.
Hasznos információkkal gazdagodva köszöntük meg az előadást, a rendezvényt Csikné Bányai Mária szervezte
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden











