Biszakné Gáspár Erzsébet festő kiállítása Kölesden


2018. augusztus 20-án az ünnepség része volt Biszakné Gáspár Erzsébet kiállításának megnyitója.


Esemény időpontja: 2018.08.20
2018-08-21

2018. augusztus 20-án az ünnepség része volt Biszakné Gáspár Erzsébet kiállításának megnyitója.

Gáspár Erzsébet Nagymányokon született, festészettel csak nyugdíjba vonulása után kezdett foglalkozni.
Először csak szakkönyveket tanulmányozott, majd a szükséges anyagok beszerzése után készültek el első alkotásai.

Első kiállítása 2007-ben a Bonyhádi Városi Könyvtárban nyílott.
Tagja volt a Bárka Művészeti Szalon Egyesületnek, ahol a művészközösségben sok hasznos tanácsot kapott.

2010-ben Unterschleibhelben Nemzetközi Művészeti Kiállításon vett részt (meghívásos alapon).

Nyaranta alkotótáborokban fejleszti tudását.

2013-ban az interneten egy festményét a világ első 20 legjobb képei közé sorolták, így bejutott Párizs digitális kiállításába.
Kovács Ferenc festőművész szakkörének tíz éve rendszeres látogatója.

A kiállítást Kovács Ferenc festőművész, tanár az 1949-ben alakult Bonyhádi Képzőművész Kör vezetője nyitotta meg.
Kiemelte Gáspár Erzsébet kiemelkedő szorgalmát, az alkotásain látható színharmóniát, a képeken a kompozíciók felépítését, a témák sokszínűségét, hiszen a csendélettől a portrékon át a tájképekig sok és érdekes megfogalmazás tárul elénk.

A megnyitó beszéd kapcsán jó volt a kölesdi képzőművészeti hagyományokról, régi kiállításokról, alkotótáborokról, a Kölesdi Képtár értékéről hallani, melyekről Kovács Ferenc elismerő szavakkal szólt.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban