Kölesdiek Siménfalván
Esemény időpontja: 2018.09.17
2018-09-17
6-án reggel indultak és 16 órakor a vendéglátók fogadták az érkezőket.
Ezúttal a Zönge Népdalkör tagjai is résztvevők voltak.
Az első estét a fogadó családoknál töltötték, majd pénteken kirándulni mentek.
Úti céljuk a közeli Varság volt, ahol megcsodálták a vízesést, és a közadakozásból eredeti, hagyományos állapotába visszaállított működő vízimalom működését látták.
Székelyudvarhelyen az Emlékezés parkját, és a város nevezetességeit idegenvezető mutatta be.
Zetelaka víztározójánál ebédeltek.
Szombaton Siménfalván az unitárius templomban tartott istentisztelet után Székely Mózes erdélyi fejedelem szoboravatóján is részt vettek.
A szoboravatón Dr. Kiszler Gyula alpolgármester köszöntője hangzott el, majd a Zönge Népdalkör az „Isten áldja meg a magyart” és a Honfi dalta adta elő.
Az ebéd a Művelődési Házban volt, ahol a vendégeknek kedves, szívélyes vendéglátásban volt részük.
Az estig tartó műsorban felléptek a helyi iskolások, felnőtt és gyermek néptáncosok, szólt a gitár, majd a tábortűz mellett nótaest zárta a rendezvényt.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden
















