A kölesdi Népfőiskola tanév végi kirándulása a Wosinszky Mór múzeumba
Esemény időpontja: 2020.03.06
2020-03-07
A 21-dik évfolyamot a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeumban fejeztük be.
2020. március 6-kának esős reggelén az önkormányzat buszával indult a csapat.
A múzeum bejáratánál Dr. Vizi Márta PhD régész főmuzeológus várta a látogatókat, és a „lekabátolás” után a Fejedelmi kincsek (a Magyar Nemzeti
Múzeum vándorkiállítása) nyomába eredtünk.
Itt Czövek Attila osztályvezető, régész főmuzeológus vezetett bennünket az ezüsttallérok és aranydukátok birodalmába.
A pénzverés története kapcsán Apafi Mihály verőköveit láttuk, az Erdélyből származó aranydukátok különböző nagyságak voltak.
Azt is megtudtuk, hogy a tallérok egész Európában egyforma méretűek voltak, és hogy az érméken látható fejedelmek hiteles ábrázolásnak tudhatók. Láttuk az erdélyi verdhelyek térképét is.
Kezünkbe foghattuk és rácsodálkoztunk az 1560-as évek tallérjára.
Ezek után Dr. Vizi Mártával a közelmúltba mentünk, hiszen a technika fejlődése és az életmódváltozás megváltoztatta környezetünket.
Szemügyre vettük az általunk még ismert, de már nem használt tárgyakat.
Lámpák, bakelit lemezek, régi rádiók, zsebrádiók, televíziók, lemezjátszók, varrógépek, órák, kávéfőzők, írógépek láttán jegyeztük meg, hogy ezeket még nem is régen tényleg használtuk.
Meglepődtünk egy orvosi és egy fogorvosi rendelő teljes hagyatékán.
A néprajzi gyűjtemény sokszínűsége is a meglepetés erejével hatott ránk.
Festett, faragott ládák, tálasok, fogasok, bölcsők, sarokpadok, céhpecsétek, székek, mosófák, hímzőkeretek, előnyomódúcok, pásztorbotok közül több darab Kölesdről került a gyűjteménybe.
A kerámiák sokasága a népi fazekasság sokszínűségével, mázas és mázatlan formában mutatkozott be palackok, korsók, tányérok, csalikorsók formájában.
Az ozorai ásatások után római és bronzkori leletek különlegességeit láttuk, és végül a múzeum könyvtárában kölesdről származó textilek vártak bennünket, köztük öv, csipkekendő, terítő, péntő, fehér csipkés rékli és egy csipkevarrással összedolgozott szőtes abrosz.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra