A Népújságban olvastunk a kölesdi Díszítőműúvész szakkörről


2021. június 4-kén a Tolnai Népújságban Wessely Gábor író, újságíró tollából terjedelmes, mindenre kiterjedő cikk jelent meg a Kölesdi Díszítőművész Szakkör munkájáról.


Esemény időpontja: 2021.06.04
2021-06-08

2021. június 4-kén a Tolnai Népújságban Wessely Gábor író, újságíró tollából terjedelmes, mindenre kiterjedő cikk jelent meg a Kölesdi Díszítőművész Szakkör munkájáról.

Kölesd, a szakkör és a honlap nevében is köszönjük Wessely Gábor munkáját!

„Aki ad magára, ma már kölesdit hímez.

A kölesdi hímző szakkör 45 éve működik. Még ma is az alapító, Vargáné Kisfalvi Erzsébet vezeti a csoportot. A feledés homályából hozták vissza a jellegzetes fehérhímzést. Már a második mintagyűjtemény-kötet kiadását készítik elő.

Fehér anyagon fehér a hímzés. Ez a kölesdi textilkultúra jellegzetessége. Ilyenek a terítők, jegykendők, zsebkendők, zsoltáros kendők, fejkendők, pólyavánkosok, párnavégek, női- és vőlegényingek.
Csak a kötények voltak feketék, illetve piros szoknyában jártak a nagylányok, színesben a menyecskék, és feketében az idősebb asszonyok.
Igazi kiszínesedésre tulajdonképpen nem volt idő, mert jött az iparosítás, és akkor kivetkőztek a helyiek, nem hordták tovább a népviseletet.

– Minden népviselet fehérhímzéssel indult – tekint vissza a kölesdi hímző szakkör vezetője, Vargáné Kisfalvi Erzsébet –, a kalocsai is, a sióagárdi is, csak később, 1920-tól kezdtek kiszínesedni, amikor több lett a szabadidő és nagyobb a fonalválaszték.

A helyi fehérhímzés értéknek tekintése és újrafelfedezése köszönhető a szakköralapítást patronáló, legendás hírű népművelőnek, Baranyai Lászlónak, a helytörténet-kutató dr. Kiszler Gyulánénak és dr. Németh Pálnénak, aki megyei szinten koordinálta a hímző szakkörök működését, továbbképzéseket is szervezve a vezetőknek.

A kölesdiek 45 éve, 1976-ban indultak. Összegyűjtötték a mintákat, és kiadták 1984-ben egy könyvben, hogy ne mehessenek feledésbe.
– Ez a mintagyűjtemény körülbelül ötven hímzésmintát tartalmaz – tájékoztat a szakkörvezető –, ám a megjelenése óta sokat bővültek az ismereteink, úgyhogy készül egy második kötet, nyolcvan, azóta talált, új mintával.

Sablonok készülnek, a szakköri tagokkal kéthetente találkozunk, előnyomjuk az anyagot (a vásznat), és ki-ki hímezhet, a neki tetsző minta szerint. A széleken szálkihúzásos azsúrozással, borsólyukasztással dolgozunk. Ezek már rutinfeladatok azoknak, akik benne vannak.

A fiatalok bevonása nemigen megy, mert nem érnek rá órákon át hímezgetni.
Vagy tanulnak, vagy dolgoznak, vagy kisgyereket nevelnek.
Ha majd korosodnak, s érdekli őket ez a dolog, bekapcsolódnak.
A szakköri tagok többsége hatvan–nyolcvan éves.

Munkáikat rendszeresen kiállítják. Működésük első harminc évében helyben, aztán más Tolna megyei településeken mutatkoztak be. Időközben partnerkapcsolatba került a község Zsámbékkal, ahonnan a törökdúlás után több család költözött a szinte kihalt Kölesdre. Most nyáron ott lesz a hímző szakkör kiállítása.
A célunk a gyűjtőmunka, a feldolgozás és a bemutatás – összegez Kisfalvi Erzsébet. – Már gazdag anyaggal rendelkezünk, a kiállításokra 200–250 tetszetős darabot viszünk.
Azt gondolom, hogy fontos munkát végeztünk.

Kölesd fehér folt volt a népművészet térképén, s mára ismertté vált a hímzéskultúránk.
Eleinte a helyiek közül is sokan legyintettek rá: „Ez csak fehér!”.
Mára változott a hozzáállás, így hangzik a szlogen: „Aki ad magára, az kölesdit varr!”.
Nyáron Zsámbékon állítanak ki.

Vargáné Kisfalvi Erzsébet az 1976-ban létrehozott kölesdi hímző szakkör alapító vezetője. Akkor 25-en voltak, most 12-en vannak.
Erősen korosodik a tagság, jó néhányan meg is haltak már az alapítók közül.

Rendszeresen kiállítják munkáikat. Bemutatkoztak már Kölesden kívül Kajdacson, Sióagárdon, Zombán, Harcon, Tengelicen, Bátaszéken, Bonyhádon, Szekszárdon, Gyönkön, Kakasdon, Pakson, Tolnán, Decsen és Tamásiban.
Az idén nyáron Zsámbékra mennek.

Általában a Zönge népdalkör is elkíséri őket, és közreműködik a megnyitókon.
Gyűjtőmunkát is végeznek, de sajnos a fellelhető anyag kevés.
A múlt század első felében gyakorlatilag szünetelt a helyi népművészet.

A szakkör sokat tett az értékmentésért.
Tevékenységükért 2012-ben megkapták a Kölesd örökségéért kitüntetést, és 2014-ben a kölesdi fehérhímzés bekerült a Tolna megyei értéktárba.”