Drónok a mezőgazdaságban Szentgyörgyi György előadása
Esemény időpontja: 2022.04.12
2022-04-12
Az embereket mindig foglalkoztatta, a távirányítású eszközök lehetősége.
Először a világháborúk során kifejlesztett, távirányított repülő alkalmatosságokról láttunk képeket, majd a számítógépek fejlődésével, végül a modern mezőgazdaság drónos lehetőségeivel ismerkedtünk.
Az első világháború során a levegő is hadszíntérré vált. Az 1914 és 1918 közötti időszakban a repülőgépek látványos fejlődésnek indultak, és a légi hadviselés jelentős mértékben megváltozott.
A sárkányballon tudatos katonai alkalmazása a XVIII. század végén kezdődött. Kezdetben gömb alakú volt, de ez a szélben hánykolódott, hogy szélirányban lehessen tartani, átalakították, ezután kapta a sárkányballon nevet.
A több száz köbméteres sárkányballonokat, általában 200–1700 méteres magassági határok között használták.
Fel- és leengedésüket csörlők segítségével hajtották végre, melyeket kézzel, vagy gőz-, benzin-, elektromos motorral működtettek. A megfigyelők telefon összeköttetésben álltak a földi személyzettel.
Aztán jöttek a kormányozható léghajók.
Zeppelin, a német konstruktőr tervezte merev vázas Zeppelinek jóval magasabbra tudtak emelkedni, mint bármelyik repülőgép, rövidesen harctéri alkalmazásukra is sor került.
A szikratávíróval, elektromos bombakioldóval, sok egyéb műszerrel rendelkező német léghajók több vállalkozást hajtottak végre.
Nagy hatótávolságuknak köszönhetően Londont is többször bombázták, e mellett felderítő feladatokat is elláttak.
A számítógépek:
1. generáció: az elektromechanikus számítógépek kora 1943-1952
2. generáció: a tranzisztor kora 1954-1965
3. generáció: az integrált áramkörök kora 1965-1972
4. generáció: mikroprocesszorok kora 1972-1990
5. generáció: a mesterséges intelligencia megjelenése 1990-
Végül megérkeztünk a mezőgazdasági drónok világába.
Napjainkban a mezőgazdasági drónoknak egyre nagyobb szerep jut.
Ezeket nem csak felvételek készítésére használják, hanem akár tényleges munkába is fogják őket.
Nem csak a nagy területtel rendelkezdőknek, hanem a kisebb földterületen gazdálkodóknak is megéri egy megfelelő tudású drónt beszerezni, vagy profi kezelők segítségével drónt, mint szolgáltatást bérelni.
A nagy pontosságú GPS-vel szerelt drónokkal ugyanazt a területet fotózhatjuk le időszakonként (akár óránként, naponta, hetente, havonta).
A drónok ezt az útvonalat akár önállóan is képesek lerepülni, nem szükséges manuálisan irányítanunk őket. A drónok segítségével felmérhetjük mekkora kárt okoztak a különböző természeti erők.
Megbecsülhetjük, hogy a vad-, vihar- vagy más természeti erők okozta kár mekkora területen jelentkezett.
A legmodernebb drónok, nem csak területalapú becslésre képesek, hanem meg tudják becsülni a hiányzó, letarolt növények darabszámát is!
A mezőgazdasági drónok által készített felvételek segítségével felügyelhetjük, hogy az egyes munkafolyamatok hogyan haladnak a földjeinken.
A drónokkal időt, trágyát, permetezőszert, emberi munkaerőt és üzemanyagot spórolhatunk meg, ami mellett növelhetjük gazdaságunk terméshozamát, bevételét.
A drónokkal nyomon követhetjük a kártevőket, vagy időben fedezhetünk fel betegségeket. A tápanyag-ellátottság mellett a vízhiányra vagy épp víztöbbletre is fény derülhet, tökéletesíthetjük az öntözést is.
A drónokat permetezésre is lehet használni, olyan területeken is, ahol a munkagépek csak nehézkesen tudnák ellátni a feladatukat.
Szenzoraik, felismerve a növényeket, növényrészeket, csak azok kívánt részeire juttatják el a permetezőszert.
A mezőgazdasági drónok használhatók füves területek újra vetésére, szemcsés műtrágya kiszórására és víziállatok, például halak takarmányának kiszórására is.
A foglalkozás az udvaron fejeződött be, ahol működés közben láttuk egy valódi drón repkedését.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra
- 2024-09-03Meghívó a Díszítőművész szakkör szigetvári kiállításának megnyitójára
- 2024-08-31Meghívó Mészárosné Antoni Melinda kiállítására
- 2024-08-08Meghívó a kölesdi Szent István napi ünnepségre
- 2024-08-08Meghívó Biszák László kiállításának megnyitójára
- 2024-07-09Meghívó Zenés nyári délutánra
- 2024-07-09Meghívó a Kölesdi Szüreti és Vadgasztronómiai fesztiválra