Siménfalvának adományozott kisbusz átadó ünnepség
Esemény időpontja: 2022.05.21
2022-05-22
Kölesd 2021-ben egy új falugondnoki buszt kapott pályázati úton, ezért az 5 éves reneault traffic kisbuszt az erdélyi Siménfalvának, Kölesd testvértelepülésének ajándékozta.
Csikné Bányai Mária köszöntötte Dr. Szilágyi Péter miniszteri biztost, Orbán Attilát, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnökét, Nagy Jánost, Siménfalva polgármesterét, a siménfalvi delegációt és Greifenstein Józsefet, Kölesd polgármesterét.
Elsőként Dr. Szilágyi Péter mondott köszöntő szavakat, majd a Zönge népdalkör Honfidal című éneke után Orbán Attila és Greifenstein József gondolatai hangzottak el.
Az első rész a Zönge Népdalkör Isten áldja meg a magyart kezdetű dalával ért véget.
A Zönge Népdalkör két daláról tudni kell, hogy Kunoss Endre és Nyizsnyay Gusztáv zeneszerző Honfidal című folklorizálódott szerzeménye méltán népszerű a magyarság körében.
Erdélyi János nevéhez kötődik az „Isten áldja meg a magyart” kezdetű ének első két versszaka, mely ugyancsak népdalként terjed, és variációiban virágzik a népzene világában.
A második részben Nagy János méltatta a két település jó kapcsolatát, megköszönte a kapott buszt, miután a jelenlevő vezetők átvágták a nemzeti színű szalagot, melyet a kölesdi menyecske népviseletébe öltözött Benke Noémi és Török-Egle Kinga tartottak.
Végül a jelenlevő szép számú érdeklődő kötetlen beszélgetésbe kezdett.
Legfrissebb híreink
- 2025-07-02Lovas izgalmak Kölesden – Jön az V. Kölesdi Lovasnap és Fogathajtó Verseny!
- 2025-05-15Meghívó Falunapra
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre
- 2025-03-06Meghívó jótékonysági hangversenyre