Kölesden járt a Szent Korona
Esemény időpontja: 2022.05.21
2022-05-24
Az ezzel járó költségeket a L.E.M. Építőipari Kft. vállalta.
A Művelődési Házba érkező Szent Koronát a koronaőrök egy párnán kézben vitték a fogathajtó verseny színhelyére, majd a megnyitó után ugyancsak kézben vissza a Művelődési Ház galériás termébe, ahol egy állványon helyezték el a vörös párnával együtt.
Itt több órán keresztül bárki megtekinthette, sőt a koronaőrök készségesen válaszoltak a feltett kérdésekre is.
A Szent Korona eredetijét földrengésbiztos vitrinben őrzik az Országház kupolacsarnokában.
Állaga megóvása érdekében levegő helyett nitrogén veszi körül.
Megvilágítása során nem éri természetes fény.
A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája.
A magyar államiság egyik jelképe, mely végig kísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig.
A gyakori trónviszályok idején birtoklása nagy előnyt biztosított a királyi hatalomért folytatott harcban.
A magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig.
A történelmi hagyomány szerint I. István király a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának.
Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett.
A Szent Korona jelentőségét fémjelzi, hogy csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában az esztergomi érsek által celebrált misén a Szent Koronával avattak királlyá.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden









