"Vár a megye" - Tolna Megyei Értékek Napja Váralján
Esemény időpontja: 2022.06.17
2022-06-18
A rendezvény 2022. június 17-kén a Váraljai Parkerdőben várta a résztvevő csapatokat, akik negyvenegy standon mutatták be településük értékeit.
Külön sátorban láttuk a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, a Tolna Megyei Rendőr -főkapitányságot, a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságát.
Potápi Árpád János, Nemzetpolitikáért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő megnyitója után Fehérvári Tamás, a Tolna megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelent Süli János államtitkárt, Bencze János országgyűlés képviselőt, a katasztrófavédelem és rendőrség képviselőit.
Elmondta, hogy 450 megyei érték mellett 300 beadvány szerepel, pályázva a megyei érték címre.
Ez után a színpadon sorba jelentek meg az énekes és hangszeres együttesek, közben a a csapatoknál már illatozott a "Minden Ízében Tolna Megye - Főzőverseny"-re készülő ételek sora.
A kölesdiek bográcsában csülkös paradicsomos káposzta rotyogott, készítője Kovács János mesterszakács és Horváth János voltak.
Otthon készült sütemények is versenyeztek, ezzel a 125 éve született Rákóczi Jánosra emlékeztek.
Váralja híres lakodalmi kuglófjáról, ezért kuglófdagasztásra is jelentkezhettek a bátrabbak, és délben már friss, meleg kuglófot kaptak a sátrakban munkálkodók.
"A legszebb Stand"címért folyó megmérettetés díjazása titkos szavazással dőlt el, A Megyei Kincses Kamra polcaira került felajánlásokat jótékony célra fogják felajánlani.
A délelőtti vetélkedő résztvevői Horváth Jánosné, Baksai Bíborka, Kalmár Eszter és Széles Lilla voltak.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra