A Zsámbéki Református Gyülekezet látogatása Kölesden



Esemény időpontja: 2023.06.17
2023-06-20

300 évvel ezelőtt a zsámbéki református családok egy része Kölesdre költözött, letelepedtek és az utcát azóta is Zsámbék utcának nevezik.
A két település közötti kapcsolat a Zsámbéki Önkormányzat és Művelődési Központ kezdeményezéséra jött létre.
Kölcsönös látogatások valósultak meg.

Az idei évben a Zsámbéki Református Gyülekezet meghívta a Kölesdi Református Gyülekezet képviselőit, ahol kedves fogadtatásban volt része az oda látogatóknak.

2023.június 17-kén viszontlátogatásra hívták a zsámbéki gyülekezet tagjait, amit ők szívesen elfogadtak.
Az öt személyautóval érkező vendégek csapatát Bereczky Zoltán és Matyó Lajos lelkészek vezették.

A parókia udvarán ismerkedés kezdődött a házi sütemények és italok társaságában.

A 11 órakor a templomban Görgey Géza tiszteletes köszöntője után kezdődő istentisztelet Matyó Lajos celebrálta, majd Dr. Lénárd Tibor előadását hallgatták a jelenlevők.

13 órakor került terítékre az ebéd, amit Szakálas Mihály készített.

Ebéd után nagy élmény volt a séta a Zsámbék utcán, ahol elsőként Baranyai József és felesége fogadta a vendégeket.
Beszélgetés közben saját termésű bort is kínáltak, és megmutatták azt a családi sírboltra készített feliratot, ami a Zsámbékról érkezett ősöknek állít emléket. Az ajándékba kapott mézescsuporkával sétáltak tovább.

Később Németh György és felesége vendégeiként az udvaron "terülj" asztalka körül folyt a beszélgetés, miközben a gyerekeket Görgey tiszteletes lovas kocsikáztatta.

Az utca végén a Tímár tanya szabadtartású baromfiállományában gyönyörködtünk.

Dr. Kiszler Gyuláné a Kismegyeháza nagytermében Kölesd történetéről, a település nevezetességeiről beszélt, majd a Honismereti szoba és padlásmúzeum megtekintése következett.

Végül a borkútnál oldhattuk a nagy meleg okozta szomjúságot.

A parókián a búcsúzás előtt a gyülekezetek kölcsönösen megajándékozták egymást.

A szeretetvendégség egy szép testvérkapcsolat kezdete lehet.

Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban