Szent István napi ünnepség Kölesden

Kölesden 2023. augusztus 19-kén tartottuk a Szent István napi ünnepséget

A kölesdi hagyományoknak megfelelően ökumenikus istentiszteleten vettünk részt.
Görgey Géza tiszteletes bevezetője, majd Füller Mihály igehirdetése után Sándor atya megáldotta az ünnepi új kenyeret, melyet Greifenstein József polgármester megszegett.
Az istentisztelet ünnepi hangulatát Füller Mihály és Füller Tímea éneke színesítette.

Dr. Baranyai Eszter nem sablonos, egyéni megközelítésű beszédében felhívta figyelmünket felelősségünkre a közösség életében.

"Egyfélék vagyunk: magyarok,
és milliófélék vagyunk: egyének.
De semmiképpen sem vagyunk éppen kétfélék.
Közösségünk pedig nem különálló, csak éppen egybedobált kövek összessége."

"1083. augusztus 20-án Szent László király a Nagyboldogasszony ünnepe utáni első vasárnap emeltette oltárra I. István király maradványait nyughelyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában – ez szentté avatását jelentette.
1092-ben pedig a szabolcsi zsinat rendelte el István király oltárra emelése napjának, vagyis augusztus 20-ának ünneplését.
Az államalapítás kivételes történelmi jelentőségén túl ünnepelendő az is, hogy ennek értékelésében 930 éve kisebb megszakításokkal, de lényegében konszenzus van köztünk, magyarok között.....

Felbecsülhetetlen életművének lényege nagyon tömören összefoglalva: a kereszténység alapjain létrehozott magyar állam.

És itt, ebben az István, majd természetesen utódai alatt fel – és kiépített államban azt hiszem, mondhatjuk, hogy szinte az elejétől kezdve itt van Kölesd. Itt volt és itt van nekünk ez a kis település, mely évszázadokon át elődeinkre volt bízva – és most éppen ránk van.
Vagy ez még mindig nem a legpontosabb megközelítés, hanem talán az, hogy a 20. század végén, 21. század elején nem csak ránk van bízva, hanem mi vagyunk Kölesd? Mi jelentjük Kölesdet?

Mi mindannyian, akik itt élünk, és egyen egyenként egy téglát, egy alkotóelemet jelentünk. Mind másban jó alkotóelemet. Ahogyan a valódi építőkövek is mind mást szolgálnak: egyiket a bástyában használják, másikat a falban, harmadikat az útban, negyediket a vízelvezetésben, ötödiket díszítőelemként, hatodikkal harcolni vagy védekezni lehet, hetedikből szerszámot készíteni.

Akkor működünk a legjobban, ha nem csak egyének vagy családok összessége vagyunk, hanem egy valódi közösség, amelyben elfogadjuk és tudomásul vesszük, hogy mind másképpen alkotjuk az egész részét, és mind mást teszünk hozzá – de mindannyiunké hasznos lehet.
Egyik irányítani vagy tervezni tud, másik a fizikai munka végzésében jó, harmadik a papírmunkában, negyedik a szervezésben, ötödik a kertészkedésben, hatodik a rendrakásban, hetedik a fociban, nyolcadik a főzésben, kilencedik a nyugalmával járul hozzá a közösséghez. És ne higgyük, hogy ezek egyike vagy másika minőségben többet ér. Azt higgyük, hogy mindezek minőségben nem különülnek el, csak funkcióban.....

Teljesen elvakultan idealista nem vagyok, nyilván vannak különbségek, de minőség – meggyőződésem szerint – csak egyetlen van: a tisztes emberi magatartás, élet, viselkedés, vagy annak hiánya. Minden más különbségtétel csak könnyelműség, vagy csak befolyásolásra használt ideológia.

A valóságban egy építménynek vagyunk mi mind a téglái – és mennyire hiányzik bárki is, aki kiesik – mert meghal, mert elköltözik, vagy mert kivonul a közösségből. Mindannyian így vagyunk vele, hogy a lakóközösségünkből a legtöbbünkkel kapcsolatban van egy élményünk, egy ismeretanyagunk, személyes tapasztalásunk – akár pozitív, akár negatív, és ami a legfontosabb: mindenkivel kapcsolatban meg tudnánk mondani, hogy személyiségünk formálásához mivel járul vagy járult hozzá.
Ahogy idősödöm, egyre inkább, szinte naponta érinti meg a lelkemet az a felismerés, hogy nem csak a családom és a barátaim része az életemnek, hanem észrevéve vagy észrevétlenül, tudatosan választottan vagy anélkül, de itt mindenki. Néhányan nagyon apró mértékben, mások jelentősen.

Formál minket, akit szeretünk, hiszen jó a közelében lenni, formál minket, akit tisztelünk, hiszen elismerjük valamiben, formál minket, aki a példaképünk, hiszen hasonulni akarunk hozzá és ezzel haladásra ösztönöz minket – és bizony, formál minket mindenki más is. Mindenki, akitől elhatároljuk magunkat, akivel nem vállalunk közösséget, aki idegesít minket, akire bármiért is irigyek vagyunk, akire bármiért is haragszunk, aki bármiben is esetleg pont azt mutatja meg számunkra magunkról, amit nem szeretünk látni a tükörben sem.

Hálásak lehetünk azért, hogy nálunk nagy vallási, politikai háborúk, erőszaktevések, éhínségek nincsenek.
Településünkön minden reálisan elérhető infrastruktúra rendelkezésre áll, talán úgy lehetünk méltóak leginkább az Istváni örökség szellemiségéhez, ha kisfalunk megtartására koncentrálunk.
Ha a folyamatos építkezést komolyan vesszük, de a bárminemű, legalábbis szándékos vagy tudatos rombolást elutasítjuk. Ha nem csak tartalom nélküli jelszavakként lobogtatjuk István és az ő nagynevű utódai eszméit. Emlékezésünknek akkor van értelme és becsülete, ha ma is megtöltjük tartalommal a hazaszeretet, a fejlődést, az építkezést, a stabilizálást, a rendet, a magyarságunk, közösségünk fogalmát.

Wass Albert számomra meghatározó gondolatait idézem:
"A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek."

Mondhatjuk úgy is: a hazaszeretet kicsiben, és igazán valóságosan ott kezdődik, ha egymást szeretik, legalábbis értékelik azok, akik egy faluban élnek. Tudom, hogy ez idea, de az ideák pont erre vannak: mutassák az eszményit, a tökéletes állapotot, hogy legalább megpróbálhassunk közelíteni az irányába.
Az államalapítás és Szent István majd ezeréves ünneplése alatt annyi mindenről lehetett és kellett beszélni, ahány évben, ahány helyen ünnepelték. Én ma, nem csak Kölesden, hanem általánosságban a hazánkban, ezt tartottam a legfontosabbnak. Hogy megerősítsük egymásban, és államalapításunk ünnepén különösen szögezzük le:
egyfélék vagyunk: magyarok,
és milliófélék vagyunk: egyének.
De semmiképpen sem vagyunk éppen kétfélék.
Közösségünk pedig nem különálló, csak éppen egybedobált kövek összessége, hanem egy építmény részei vagyunk, melyek egymást is formálják, ahogy igazodnak. És az így kialakult, összepasszoló vagy összecsiszolt formákon fog múlni az építményünk erőssége és békéje.
A lakóhelyünké, mely felnevelt bennünket, vagy ahol életünk bármelyik szakaszát éljük – a lakóhelyünké, amely nyomaival mindörökre bennünk lesz, és amelyben mi nyomot hagyva mindig ott leszünk. Vigyázzunk hát rá, hogy milyenné építjük tovább magunknak – és gyermekeinknek, unokáinknak.
És végül engedjék meg, hogy aktualitása okán igaz barátomnak ajánljam, és vele együtt mindannyiunk szívére helyezzek egy népi bölcsességből indult, de Gerlóczy Márton műveiben többször kifejtett gondolatot, mellyel egyben megköszönöm figyelmüket: „Mert a lányt ki lehet venni a faluból, de a falut a lányból soha.”

Végül Lönhárd Ferenc megnyitotta Németh Kata és Sarvaicz-Papp Julianna kiállítását.

Az udvaron a megszegett új kenyér, vörös és fehér borral a Borkút várta a vendégeket.

Szent István napi ünnepség Kölesden

Eseménynaptár

Legfrissebb híreink

Linkek

Közéleti.hu

Partnereink