Balázs Kovács Sándor előadása Népi pajzánságok a Sárközből
Esemény időpontja: 2023.12.04
2023-12-04
A sárközi ember református és magyar.
1541-ben már protestáns lelkészük volt.
Ez egy Duna-Sárvíz közé zárt terület, ahol előszőr állattartással foglalkoztak, majd az árterület megszűnése után (1845) kezdődött a meggazdagodás.
Az erkölcsi értékeket minden falu maga alakította ki.
A szerelmi életről beszélnek a népi költemények: a temetési paródiák, a lucanapi kotyulás, lakodalmi kurjongatósok.
Ezekre példákat is hallottunk.
Szó esett a református egyház ellenőrző szerepéről, a fizikai büntetésről és erkölcsi megszégyenítésről is.
Mindezekről kivizsgálási jegyzőkönyvek készültek, amelyekben leírták az erkölcsi botlásokat.
A Sárközben a szabados életmód elterjedt volt.
Élt a mondás, hogy "a fiatal kecske megnyalja a sót, a vén meg nyaldossa."
Nem volt ritka a kikapós menyecske, és kikapós férfi (természetesen a külvilág megítélése nem egyforma).
A vagyon egybetartása miatt az "egyke" volt divatban, ezért a születésszabályozást többnyire a bábákra bízták.
Természetesen ez nem volt veszélytelen, ezért találunk ebből az időből a temetőben nagyon sok fiatal női fejfát.
Az egykézés következménye, hogy a tősgyökeres magyar család egyre kevesebb lett, helyettük svábok vették meg a kihaltak földjeit.
Szó esett a házasságtörés jelképrendszeréről, mellyel jelt adtak a "kedvesnek" hogy jöhet, vagy éppen nem...
A koma-komaasszony kapcsolat ennél egyszerűbb volt.
Korán házasodtak, ezért korán váltak.
Mivel a református vallás a válást és újra házasulást megengedi, nem volt ritka, hogy valaki több férjet "koptatott".
Talán ez az oka, hogy a nők lánykori nevüket viselték.
Az érdekes, és tanulságos előadás után Balázs Kovács János mesterszakács töpörtyűs pogácsája és vörös, rozé, fehér borai mellett beszélgettünk.
- 1
- 2
- Következő