Szenior örömtánc Kölesden a tornacsarnokban
Esemény időpontja: 2024.02.06
2024-02-06
2024. február 5-kén a tánc előtt Majnay Klára elmondta, hogy a plakáton szereplő "mozgás-öröm-agytorna" valóban megvalósul a foglalkozások során, hiszen a koreográfia megtanulása komoly agytorna, így hatékony a demenciával szemben, közben átmozgatja az egész testet.
A tánc közben figyelni kell egymásra, kialakulhat egy jó közösség is.
A foglalkozáson először beszédre gyakorolják a lépésfigurákat, párcseréket, majd zeneszám alatt ismétlőnek a lépéskombinációk.
A körtáncot párostánc, majd blokktánc követte, ahol fontos szempont, hogy egy-egy kombinációt mindig párcsere követ, és ez is a koreográfia része.
A szamba lépéseinek ismertetése után beszédre, majd zenére mozogtak a szeniorok.
Végül egy Fülöp-szigeti tánc lépéseinél "bonyolult" kombinációkra kellett figyelni.
A körtánc váltólépéssel (már korábbról ismert), feloldotta az új táncok okozta feszültséget.
Minden foglalkozás így fejeződik be.
Gyakorlás közben tévedni szabad, mindenki annyit vállal, amit az egészsége elbír.
Az oktató jó hangulatot teremtett.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra
- 2024-09-03Meghívó a Díszítőművész szakkör szigetvári kiállításának megnyitójára