Tavaszi zsongás
Esemény időpontja: 2024.04.17
2024-04-18
A tervek eredetileg a játszótérre készültek, de az időjárás miatt a tornacsarnok volt a rendezvény színhelye.
Vegyes csoportok alakultak, mindegyikben volt kis-középső és nagycsoportos óvodás, valamint első, második, harmadik és negyedik osztályos diák.
Az alakult csoportok különböző színű karszalagot kaptak (citrom, narancs, piros, kék, zöld és lila).
A hat állomást forgószínpad szerűen "foglalták" el a csapatok, ahol óvónők, tanítók és szülők segítették a mozgásos feladatok teljesítését.
Állomásonként 5 percet kaptak a csapatok, csengőszóra indult a váltás,
hegymászás
padon csúszás
vakvezetés
célba dobás
hossztengely körüli gurulás
lovacskázás
mindezt párban, egy iskolás-egy óvodás.
Segítő felnőttek voltak: Ábrahám Lászlóné, Borza Virág, Horváth Gergő, Drégely Mulczet Dóra, Fodor Rita, Tóth Heni.
Ezt követően a közös játék körbe futással kezdődött, sípszóra kukorékolással tarkítva, majd a nagy kör kialakítása után boxolás, kaszálás, hintázás, csónakázás, lovaglás, utazás, keljfeljancsi játék mondókákkal, énekekkel együtt.
A mozgást hanyatt fekvésben, relaxálással fejezték be.
Az almaevés, a gyümölcslé fogyasztás után a csapatok emléklapot kaptak.
Jó mulatság volt, mindenki jól érezte magát.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden
- 2025-09-15Meghívó a X. Kölesdi Diana-napi Vadászvigadalom és Szüreti Fesztiválra
- 2025-09-01Meghívó Hálaadó Istentiszteletre
- 2025-08-12Meghívó Szent István napi ünnepségre
- 2025-08-10Meghívó a Zetelaki Ezüstfenyő Néptáncsoport kölesdi fellépésére


















