Dicsérő oklevelet kapott a kölesdi Népfőiskola
Esemény időpontja: 2024.06.12
2024-06-06
Tőle Csikné bányai Mária vette át az évfolyamfelelős szervező munkáját.
Évente 8 előadás várta az érdeklődőket, jól felkészült előadókkal, érdekes témákkal.
Az évfolyamok novemberben kezdődtek és általában márciusban volt a tanévzáró, ahol a rendszeres résztvevők ünnepélyes keretek között oklevelet kaptak.
25 év alatt 200 előadás hangzott el negyven előadótól.
Az első előadó Renkecz József nyugdíjas igazgató volt.
A későbbiekben előadással tisztelt meg bennünket:
Kaczián János levéltáros
Dr. Töttös Gábor főiskolai tanár
Zentai András tanár
Dr. Kiszler Gyuláné tanár
Füller Mihály evangélikus lelkész
Dr. Say István a Humán Szolgáltató Központ vezetője
Nagy Ferenc foglalkoztatási tanácsadó
Boda János vezérigazgató
Mözsi Szabó István festőművész
Csepregi Béla evangélikus lelkész
Darvas Ferenc költő
Dr. Kolta László tanár
Szabó Vilmos Béla evangélikus lelkész
Dr. Horváth Zoltán főiskolai tanár
Fábián Gyula a Szabad Föld főszerkesztője
Dr. Hegyháti József egyetemi docens
Wigand István plébános
Csöglei István tűzoltó parancsnok
Dr. Szilágyi Mihály történész
Simon Gyula agrármérnök
Szabó Pál evangélikus lelkész
Kövecsi Attila református lelkész
Pócs Margit népművelő
Bagi Sándor esperes
Dr. Kőszegi György szemészfőorvos
Dr. Szabó Zoltán háziorvos
Lönhárd Ferenc művészeti vezető
Dr. Gaál Attila régész
Szabó Vilmos lelkész
Dr. Dobos Attila levéltár igazgató
Dr. Szinka Mihály állatorvos
Varga Sándor mérnök
Dr. Lénárd Tibor tudományos munkatárs
Molnár András természetgyógyász
Dr. Kiszler Gyula állatorvos
Dr. László Péter tanár
Halász Gábor légzés tréner
Szalai Gyula agrármérnök
ifj Töttös Gábor tanár
Dr. Görgey Géza református lelkész
Dr. Szoboszlai Ildikó gyermekorvos
Dr. Mezsig Miklós elnök
Görgey Zsuzsanna életvédő
Diófásiné Kajdi Valéria védőnő
A kölesdi Népfőiskola tantervében 2007 óta szerepel kirándulás.
Bölcske, a paksi Atomerőmű, Uzd és a tv torony, a Bátaapáti atomtemető, a paksi radioaktív hulladékgyűjtő, a földespusztai áramtermelő telep, Gáti Mariann gyűjteménye, a medinai radarállomás, a nagydorogi templom és Sipkamúzeum, Sárszentlőrinc irodalmi emlékhelyei, a Gyönki Német Tájház, Székesfehérvár, a Sióagárdi Hímzésmúzeum, a Wosinszky Mór múzeum, a Czikk László halastava és a Petőfi Emlékméhes után 2024. április 5-kén a Tolnai Kékfestő Múzeum.
2024-ben volt a 18-dik kirándulás.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-12-12Meghívó emléktábla avatásra
- 2024-11-29Meghívó karácsonyi koncertre
- 2024-11-29Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2024-11-23A kölesdi Advent rendezvényei
- 2024-11-08Meghívó Márton napi lámpás felvonulásra
- 2024-10-24A Népfőiskola 26. évfolyam első félévének tematikája
- 2024-09-18Meghívó a Magaságyás, komposztálás kertészkedés című előadásra