A Bárka Művészeti Szalon alkotótáborának záró kiállítása


Az alkotótábor jó hangulatú, sikeres kiállítással zárult.


Esemény időpontja: 2024.06.29
2024-06-29

Az alkotótábor művészei hétfőtől péntek késő estig alkottak.
Szemtanúi lehettünk az alkotások születésének, és az érdeklődők kérdéseikre is választ kaptak.
Az egyik délkelőtt Horváth Jánosné iskolás gyermekekkel érkezett, számukra nagy élmény volt ez a találkozás, melynek során "próbálkozhattak" is.

A csoport délutáni séták során ismerkedett Kölesddel, látogatást tettek a református templomban, ahol Görgey Géza tiszteletes, az evangélikus templomban, ahol Diófásiné Kajdi Valéraia és Régi Jánosné fogadta őket, de látogatást tettek a falunkban élő Baráth Hajnal művésznőnél, aki igen nagy szeretettel fogadta a csapatot.

A munka korán reggel kezdődött a Művelődési Ház földszinti nagytermében, ahol szerencsére hűvös volt a levegő a kinti kánikula ellenére.
Gálosné Barabás Aranka Bonyhádról, Laki Erzsébet Tolnáról, Monostoriné Kovács Mária, Sarvaicz-Papp Julianna, Szijjártó Istvánné és Németh Kata Szekszárdról, Nagy Judit Dombóvárról érkezett.
A résztvevők között volt Kölesdről Mészárosné Antoni Melinda és unokája Kovács Adél is.
A szekszárdi Németh Kata unokája Csorba Richárd (10 éves) szintén a munkálkodók csapatába tartozott és szorgalmasan rajzolt, festett.

A kiállított festmények között a már elkezdett, Kölesden csak befejezett alkotások keretben a falon voltak láthatók, a "tábori" képek pedig a székeken sorakoztak.
Témájuk igen változatos volt, így aztán ki-ki megtalálhatta a neki tetsző alkotást.

Csikné Bányai Mária köszöntő szavai után Szabó Dávid megszólaló dalait a kiállított munkák ihlették, majd Bán Dzsenifer verse után Lönhárd Ferenc megnyitó beszédében a "Bárkáról", annak művészeket segítő szerepéről is szólt.
Zárásként ismét Szabó Dávid énekelt.

Csoportkép készült a táborban résztvevőkről, miközben mindenki elmondta, hogy honnan érkezezett.
A nagyszámú közönség nézegette az alkotásokat, beszélgettek a kiállítókkal, és a svédasztalos vendéglátás italai, süteményei, és a halas, töpörtyűs kolbászos krémek is sikert arattak.

A művészek a Kölesdi Képtár anyagához alkotásokat hagytak nálunk, ezekről egy külön cikkben fogunk beszámolni.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban