Róka-lukas címmel falfestmény készül Kölesden Gabriel Heimler festőművész jóvoltából

Magyarországra érkezett a világhírű festőművész, hogy falfestményt ajándékozzon ősei falujának.

Magyarországra érkezett Gabriel Heimler, számos ikonikussá vált falfestmény készítője, hogy Tolna vármegyében, Kölesden falfestményt készítsen egy helyi legendáról.
A festmény a polgármesteri hivatalhoz közel egy tűzfalon, forgalmas útszakasz mellett lesz látható.
A történet kezdete a török időkbe nyúlik vissza és az elhurcolt ősök nyomának újbóli felfedezéséről szól.
A művész nem csak nekik kíván emléket állítani, hanem mindazon elfeledett magyarnak is, akiknek el kellett hagyniuk hazájukat, de soha nem térhettek vissza.

Gabriel Heimler festőművész Magyarországról 1956-ban menekült szülők gyermekeként 1964-ben született Párizsban Kajdi Gábor néven.
(Művésznevéhez anyai nagyanyja vezetéknevét vette fel)
A francia fővárosban tanult művészetet, mielőtt a kelet-németországi Hallébe, majd 1988- ban Nyugat-Berlinbe költözött.
Művészeti tanulmányait a párizsi École des Beaux-Arts- ban végezte, 18 éves korában állította ki először festményeit.
A hírnevet és nemzetközi ismertséget az East Side Galleryben található „Mauerspringer” (A falugró) című festményével nyerte el.

Ezen alkotását több mint 3 millió látogató tekinti meg évente. Szakmai életútjának egyik legmeghatározóbb műve.
E kép megalkotásával a határok leküzdésének lehetőségét ábrázolja, a szabadság, a határok nélküli világ iránti vágyát juttatja kifejezésre, amikor megfesti a berlini falon átugró férfit, aki Nyugatról Kelet-Berlinbe tart.
Heimler számára az ugrás iránya kevésbé volt jelentős, mint a falon való átjutás megvalósításának gondolata.
A férfi a festményen a határok átlépésének lehetőségét szimbolizálja.

Mindez talán a művész saját életútját is tükrözi: Heimler francia és magyar állampolgár, Kelet- és Nyugat-Berlinben is élt, sokat utazott, gyakran lépte át a nemzetközi határokat Európában.

2010-ben Új-Zélandra költözött, s itt folytatta tovább művészi alkotómunkáját.
Elgondolkodtató festményeiről ismert, amelyek megalkotásával társadalmi eseményeket és történelmi témákat dolgozott fel saját látásmódja szerint, saját eszközeivel, technikájával.

2020-ban elkészült A falugró című falfestményének reprodukciója, ami az új berlini nemzetközi repülőtér (Flughafen Berlin Brandenburg „Willy Brandt“) fő csarnokában kapott helyet.
Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Gabriel Heimler falfestményeivel maradandó értéket képviselve, hozzájárult a modern Berlin történelméhez.

2024-ben jelent meg a Getty Museum gondozásásában "Wall to Wall: Mural Art around the World" mely 100 falművészeti alkotást mutat be szerte a világon, az őskori barlangrajzoktól napjainkig.
Ebben szerepel Heimler a berlini falon látható festménye is.

Heimler olyan kortárs képzőművész, akinek művészetét egyre többen ismerik és elismerik, alkotásait keresik, festményeit többek között a New York-i Sotheby's, valamint a berlini, párizsi, frankfurti és brüsszeli galériákon keresztül értékesítették.
Budapesten eddig négy alkalommal volt kiállítása.

Gabriel Heimler és Anna Proc alkotópáros

Több, mint 15 éve Heimler alkotótársa, a lengyel származású Anna Proc, kultúrtörténeti és nyelvészeti múlttal rendelkezik.
Heimlerrel konceptuálisan kezdett dolgozni az Art Express nevű vándorkiállításon Berlinben, Budapesten és Essenben.
Wellingtonban a QT Hotel (2016-ig Museum Art Hotel) falára együtt alkotott „The Mover” című falfestményükről váltak alkotó-párosként ismertté. Munkájukat minősíti az az elismerés, hogy a wellingtoniak a „The Mover”-t választották 2011 második legjobb nyilvános szabadtéri műalkotásának.
Ezzel a művel egy megindító történetet örökítettek meg az alkotók: egy rendkívül látványos mérnöki bravúrral megmentett épület áthelyezésének pillanatát.
A QT Hotel egykor az út túloldalán állt a jelenlegi helyzetéhez képest. 1993-ban – annak érdekében, hogy a kikötő felőli süllyedő területről stabil elhelyezést kapjon, s a helyére biztonságosabb alapokra épülhessen a Te Papa (az Újzélandi Te Papa Tongarewa Múzeum) – görgőkön mozgatták át az épületet az út másik oldalára. A korabeli – több, mint 3000 tonnás, négyemeletes – vasbeton épület 120 métert tett meg az e célra rögtönzött vasúton, míg el nem nyerte végleges elhelyezését. E merész vállalkozás igazi látványosságnak bizonyult, több ezren nézték végig az épület áthelyezését.
A „The Mover” felfestmény állít emléket ennek a nem mindennapi eseménynek.

A berlini és a wellingtoni falfestményekről készült képek – mint e városok kiemelt tájékozódási pontjai – szerepelnek a Lonely Planet útikönyveiben, a „Discover New Zealand” és a „Berlin Pocket” című kiadványokban.
2019-ben két alkotásuk szerepelt a Pekingi Nemzetközi Művészeti Biennálén.
Ugyanebben az évben két festményüket a 2018-as „On the Road” sorozatból kiválasztották, s ezzel személyükben, mint alkotók, ők váltak a 8. pekingi biennálé nemzetközi művészeti vásár első új-zélandi belépőjévé.

Új Zélandon évente mutatják be az alkotó páros új festményeit. Magyarország wellingtoni nagykövetségén is többször nyílt már kiállításuk. Idén Párizsban és Strassbourgban csodálhatták meg alkotásaikat az érdeklődők.

Magyarországhoz való személyes kötődések, motivációk

A művész élete úgy alakult, hogy sok helyen van otthon a világban.
Magyarországot részben saját hazájának is érzi, így vall mind erről:

„Szüleim 1956-ban menekültek Franciaországba, így én már külföldön születtem, de – amint ebből következtethető – ez nem az én választásom volt. Magyarországon éltek az őseim, ide kötnek a gyökereim, hiszen amint lehetőség nyílt rá, hazalátogattunk, s ilyenkor sok időt töltöttem imádott apai nagymamámmal a Tolna vármegyei Kölesden.
Mi a családban Párizsban is magyarul beszéltünk egymással, ápolva a nyelvtudásunkat, s megtartva identitásunkat.
Petőfi, Ady, József Attila sorai is fülemben csengenek, de az igazi ékes magyar nyelvet, az ízes tájszólásokat drága jó nagymamámtól tanultam.

A történelem is mindig érdekelt, Magyarország történelme, története különösen. A honfoglalástól napjainkig ismerem az „Óhazám” mondavilágát, történelmi eseményeit, politikai helyzetét.
A mesék, legendák mindig elbűvöltek, így – nagymamámnak köszönhetően – egy sajátságos kis varázslatos világom volt nekem Kölesd, ahová – ha fizikailag épp nem is tudtam jönni – gondolatban elmenekülhettem a világ gondja, baja elől.
Olyan ajándék volt ez számomra, amit semmiféle tárgyiasult dologgal nem lehet helyettesíteni, olyan emlék, ami kitörölhetetlenül él bennem szívem utolsó dobbanásáig.

Szeretnék hát én is ajándékot adni most Kölesdnek úgy, ahogy egykor üknagyapám is tette a református templom felújítása során még a múlt század elején.
Emellett szeretnék tisztelegni nagymamám emléke előtt, aki elmesélte nekem a Róka-lugas történetét és más fontos történelmi, továbbá családi történetekkel formálta lelkemet, táplálta hazaszeretetemet és a kölesdi közösséghez való tartozásomat erősítette.

Ezzel a tapasztalatommal, tudásommal szeretnék buzdítani mindenkit arra, hogy legyen büszke magyarságára, s adja tovább ezt a jó értelemben vett büszkeséget gyermekeinek, unokáinak, dédunokáinak!
Én mind a három gyermekemnek továbbadtam mindazt, amit nagymamámtól hallottam és megtanítottam őket magyarul.”

A Kölesden készülő falfestmény háttértörténete A Róka-lugas története.
Szeretném elmondani a Róka-lugas/lukas történetét, ami egy a részleteiben eltérő, többféle változatban, szájhagyomány útján terjedt legenda.
Én nagymamámtól hallottam, és annyira tetszett, hogy amikor csak lehetett újra és újra elmeséltettem vele a történetet.

A nagymama neve Simon Julianna, Kánóban született, Gömör megyében 1906. szeptember 20-án. Később Kajdi Sándorné (Juliska néni) néven Kölesden élt.
Azt mesélte nekem a Róka-lugasról, ami később a Róka-lukas ("lyukas") változatban terjedt el, hogy ott egy rókának volt a szobra. Ezért ezt a helyet Róka-lugasnak hívták az emberek.
A Sióban áztatták a kendert és az agyag róka szobron szárították ki feldolgozás előtt.
Egyszer egy részeg ember a lovas kocsijával belehajtott ebbe az agyag rókába és fölborította. Amikor fölborult a róka, eltörött, ekkor derült ki, hogy üreges, „lukas” a belseje, ezért hívták utána úgy, hogy Róka-lukas.
És mit találtak benne?
Kelyheket, aranyból meg ezüstből és gyűrűket meg kereszteket. Mindenfajta értéket, amit az emberek meg akartak óvni, s Kölesden akartak hagyni.
Nagymamám azt mondta nekem, hogy ezek voltak az értékeik azoknak a kölesdieknek, akiket elhurcoltak a török időkben.
Azért készítették ezt az agyagrókát, mert a róka és a kutya nem nemes állat a muzulmán vallás szerint, és így tilos volt hozzányúlniuk a törököknek.
Úgy gondolták, ha semelyik török nem fog hozzányúlni, biztonságban hagyhatják az értékeiket.
De ezek közül az emberek közül sajnos senki sem jött vissza.
Az egész falu elfelejtette a történetet és csak később jöttek rá, hogy mi is a háttere.
Ezt a történetet szeretném megörökíteni falfestmény formájában.

A történet alapján készülő festmény nem csupán nagymamám emlékét idézi, mert ez személyesen csak engem érint, de emlékezés azokra a magyarokra, akik nyomtalanul tűntek el a nagyvilágban.

Magyarország története számos szomorú eseményt őriz:
- sokan indultak el más országokba hamis ígéretek alapján,
- másokat arra kényszerítettek, hogy elhagyják otthonukat, hazájukat,
- és voltak elhurcolt áldozatok is.
A távozók nemcsak az itthon hagyott vagyonukat, barátaikat és családjukat vesztették el, de sokszor nyomorba kerültek, méltatlanul megalázottakká váltak idegenben.
Sokaknak származásuk, elveik miatt az életüket is elvették a történelem szörnyű időszakában."

Az utókor gyakran elfelejtette mindazokat, akik nem váltak híressé.
De ez a felborult lyukas róka szobor mégis rájuk irányította a figyelmet.
A Róka-lugas története nem csak a kölesdiek története, hanem Magyarországé is.
A festmény az elfelejtett történetek és elfelejtett ősökre való késői ráeszmélés szomorú pillanatát idézi.

Róka-lukas címmel falfestmény készül Kölesden Gabriel Heimler festőművész jóvoltából

Eseménynaptár

Legfrissebb híreink

Linkek

Közéleti.hu

Partnereink