Karácsonyi hangverseny az evangélikus templomban
Esemény időpontja: 2024.12.08
2024-12-08
Az első percekben a Bonyhádi Zeneiskola igazgatójának, zongoraművésznek, Elmauer József orgonajátékát hallottuk.
A szinte zsúfolásig megtelt evangélikus templomban Füller Mihály evangélikus lelkész köszöntője után Benedekné Varga Anikó is köszöntötte a jelenlevőket, majd sorra léptek fel a műsor szereplői.
A kölesdi Zönge Népdalkör magyar karácsonyi énekekből készült összeállítása után Maul Viktória, a tolnai zeneiskola növendéke, és tanára Maul Péter vadászkürt játéka következett.
A Cikói Székely Kórus és a Kölesdi Béri Balogh Ádám Általános Iskola műsora után ismét a vadászkürtöké lett a színpad.
A Kisdorogi Székely Népdalkör előadásában egy 17. századi német énekből származó, a magyar hagyományba beivódott dalt is énekeltek.
Ismét a vadászkürtök hangjai szólaltak meg, majd a rendezvény utolsó fellépőjét, az egyesített Mécses, Mustármag és Élővíz kórust a kórus vezetője Füller Mihály ismertette.
Hagyomány szerin közösen énekeltünk, majd a koncertet Füller Mihály evangélikus lelkész áldása zárta.
Az IKSzT termeiben a meleg fogadtatás mindenkinek jól esett.
A karácsonyi hangulatot megteremtette az ízléses dekoráció, a felmelegedést a kínált pálinka, forralt bor és tea segítette, de házi sütemények is meglepő mennyiségben kerültek az asztalokra.
Köszönettel tartozunk a kölesdi Önkormányzatnak, Dr.Kiszler Gyula szervezőknek, Greifensteinmé Zsebe Anitának és Szabó Kálmánnénak a dekoráció készítőinek, a sütemények és italok adományozóinak.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre
- 2025-03-06Meghívó jótékonysági hangversenyre
- 2025-02-07Meghívó az iskola farsangi rendezvényére
- 2025-01-15A Népfőiskola 26-dik évfolyamának második félévi előadásai