Keresztes Levente Fafaragó kiállítása
Esemény időpontja: 2025.06.07
2025-06-07
A fa iránti szeretetét, akárcsak a természet iránti rajongását gyermekkorától itta magába. Édesanyja volt az, aki asztalosként megismertette vele a fa megmunkálásának sokszínűségét, aztán iskoláit is ebben a szakmában végezte az érettségi bizonyítvány mellé ács és asztalos végzettséget is szerzett.
Sok elismerésben részesült már eddig is, többek között a MKIK Kézműves Remek pályázatán 2019. évben, majd 2020-ban is a Remekek Remeke díjat kapta.
A Kaptár Egyesület tagja 2022-ben lett, ahol vezetőségi tagként erősíti a közösséget.
A kiállításon több témát átölelő faragások kaptak helyet, élete kedves, jelentősebb állomásai, a székely-magyar kultúra megörökítése kap fontos szerepet.
Munkáin a népművészet szeretete, a hitelesség, a letisztult formák, a tiszta, érzékeny lélek tükröződik mely az ehhez szükséges szakmai tudással, türelemmel, alázattal, odaadással rendelkezik.
Hitvallása Wass Albert szavaival: „Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a magyar, bárhol éljen is.”
A kiállítást Túrós János, a Kaptár Egyesület elnöke nyitotta meg, a Zönge Népdalkör Nyikómenti népdalokkal, ifj. Keresztes Ferenc tekerőlant játékkal színesítette az ünnepséget.
Végül Keresztes Levente beszélt munkásságáról és a kiállítás három pilléréről, a kopjafákról, a székely kapuról és a faragott faliképekről.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden

















