Laki Erzsébet festőművész kiállítása Kölesden
Esemény időpontja: 2025.08.20
2025-08-22
A jelenlevők között üdvözölhettük a medinai alkotótábor résztvevőit is, akik ismerősként jöttek Kölesdre, hiszen részt vettek a 2024-es, és a 2025-ös év kölesdi alkotótáborában is.
A változatos témájú és technikájú festmények között mindenki talált magának "kedvencet".
Beszélgetés közben a megszentelt kenyér falatkái, házi sütemények, kölesdi bor és üdítők is gazdára találtak.
Laki Erzsébet így ír önmagáról:
Ceruzától az ecsetig
(versben magamról)
Volt egyszer egy kicsi lány,
Igazán kicsi, vékony, törékeny lány,
Ki mindig forgatta a ceruzát.
Rajzolt házat, fát, virágot, bokrot
Tavon úszó kiskacsát.
A kislány iskolába ment, de már
Ritkán rajzolt házat, fát, virágot,
Bokrot, tavon úszó kiskacsát.
Múltak az évek, a kislányból
Felnőtt lett. Néha rajzolt, de már
Nem házat, fát, virágot, bokrot, tavon
Úszó kiskacsát, hanem rajzolt figurát,
A film újságból filmsztárt, mint
„Marcselló Masztroánit”, vagy
„Poól Nyument”.
A lány férjhez ment, anyuka lett.
Szült és nevelt két szép gyermeket,
De közben nem rajzolt semmit sem.
Az évek teltek, gyermekei felcseperedtek.
Ö dolgozott, de még mindig nem festett.
Már várta a nyugdíjas éveket, hogy
Szíve vágya akkor talán teljesülhet.
A vágyból valóság lett, ő nyugdíjba ment,
Ecsetet, festéket vett, de nem rajzolt,
Hanem festett.
Azóta fest, de már nem vékony törékeny lány,
Hanem régóta boldog nagymami már.
Zombán, 1947. augusztus 13-án születtem.
2004. óta tagja vagyok a Bárka Művészeti Szalonnak, mely szervezeten keresztül több közös kiállításon találkozhattak számos alkotásommal a kedves látogatók. Festészetet, rajzot nem tanultam, autodidakta módon próbálom elsajátítani ezen hobbimat. Tanulmányozom a festészettel, rajzolással foglalkozó könyveket. A leghatékonyabb képzést, viszont az alkotótáborokban szerezhetem meg.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden



















