Kölesdiek az "Édes Gyönk" kiállításon
Esemény időpontja: 2025.12.04
2025-12-04
A Német Nemzetiségi Egyesületi Házban kedvesen fogadta kis csoportunkat Kemler Imréné a Német Nemzetiségi Egyesület elnöke, akitől sok érdekes dolgot hallottunk az egyesület életéről, tevékenységéről.
A kiállítás ünnepi látvánnyal fogadott bennünket.
Az épület gangján házilag készült betlehemi figurák, (József, Mária, a kisded Jézus, a háromkirályok és még egy teve is) köszöntött bennünket.
A kiállító terembe érve csodálattal néztük a helyi és környékbeli települések, iskolások és óvodások kézműves munkáit.
Vezetőnk elmondta, hogy már hetek óta tart a készülődés, az egyesület asszonyai 117 kg tésztából sütöttek mézeslapokat és figurákat, melyekből az épületek készültek, no meg az iskolások-óvodások ismerkedtek a cukros díszítéssel, a gyerekek gyakorolták a mézeskalács készítés hagyományát.
Megtudtuk, hogy ez a tizenharmadik kiállítás amelyet megrendeztek, és igyekeznek úgy témát választani, hogy minden év egy kicsit más legyen.
Az idei év jelszava, a "gyönki búcsú".
Ennek jegyében nemcsak a templomok, de a templomba igyekvők népviseletes sokasága is a kiállított tárgyak között szerepelt, csakúgy mint a búcsúhoz tartozó vásári forgatag.
Külön meg kell említeni a horgolt díszekkel, és a mézeskalács gömbökkel
ékeskedő fenyőfát.
Köszönjük a szívélyes fogadtatást, a mindenre kiterjedő bemutatást, a teát és süteményt, meg az ajándékba kapott mézeskalács fenyőfát.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden




















