Balesetmegelőzési Nap
Esemény időpontja: 2008.08.15
2008-08-15
A Kölesd határában levő Bartal-szobornál 10 órakor kezdődött a megemlékezés.
Az emlékmű mellett látható a család által emelt emlékhely, amely alatt a fiatalon balesetet szenvedett motorversenyző játékait helyezték el a szülők.
Kölesd részéről az önkormányzat és a Közéleti Egyesület helyezett el koszorút. Ezután a Művelődési Házban Dr. Szecsey Zsolt, a Tolna Megyei Balestmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke és Dr. Kovács Zoltán, a Balesetmegélőzési Bizottság elnöke tartott beszámolót az összegyűlteknek.2007-ben csökkent a balesetek száma, a kemény szigorításoknak köszönhetően pozitív a mérleg - javult a közlekedési morál, csökkent a durva szabálysértések száma. A rendőrség technikai felszereltsége javul, de ezzel együtt sem tudnak mit kezdeni az elalvással és egyéni gondatlansággal.
Sajnos aránytalanul nagy a gyalogos- és kerékpáros-balesetek száma. Ők mint okozók és áldozatok egyaránt gyakran szerepelnek a listán.
A közlekedési szabályok tanítását már az óvodában el kellene kezdeni, erre már jó példák vannak, az iskolában pedig nagyobb hangsúlyt kellene rá fektetni.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


















