„Árokparti” szemétgyűjtés
Esemény időpontja: 2008.10.13
2008-10-13
A csapat egyik része a falu végéről indult, és Harc felé gyűjtögetett. Ezen az útszakaszon mi már 3. alkalommal végeztük ezt a munkát. Ugyan kevesebb volt a szemét, mint máskor, de minden eldobott flakon, zacskó újabb próba, hiszen az árokba le kellett mászni, lehajoni, zsákba tenni a meglelt tárgyat, visszamászni.
A csapat másik része Harc felől indult. Itt mostanában nem volt akció (a szomszéd falu sajnos nem volt partner), és gyorsan teltek a fekete zsákok.Dél körül megjelent a TTT stábja és a felvett képeket este már láthatták is a TV-nézők.
12 óra után nagy örömünkre megláttuk a szembejövő csoportot. Igencsak megörültünk egymásnak, hiszen mindenki fáradt, szomjas, éhes volt már.
Járműveken érkeztünk a Művelődési Ház udvarára, ahol a borkút és fenyőfák árnyékában pogácsát majszolgatva beszéltük meg tapasztalatainkat.
A sárgamellényes kis csapat nem érti azokat, akik hanyag mozdulattal szabadulnak meg az autójukban feleslegessé vált daraboktól - sörös-, cigarettás-, üdítős dobozoktól, zacskóktól, CD-lemezektől, használt pelenkáktól, de volt itt elhasznált TV, Trabant, stb.
Azt meg végképp nem értjük, miért könnyebb zsákba gyűjtött szemetet az út menti árokba tenni, mint csütörtökön a kukás autóra bízni a szállítást.
Bízunk abban, hogy az általunk varázsolt tisztaság belátásra bírja azokat is, akik eddig a szemetelők táborába tartoztak.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


















