Baranyai László Emléknap
Esemény időpontja: 2012.02.25
2012-02-25
Csikné Bányai Mária, az est háziasszonya köszöntötte a kölesdi Művelődési Ház nagytermében összegyűlt vendégeket, majd az ünnepi műsor keretében Greifensteinné Zsebe Anita megható szavalata következett. A kölesdi műkedvelő közönség gyűjteményéből rendezett, „Kölesd a művészek szemével” című kiállítást Dr. Kiszler Gyula alpolgármester nyitotta meg. A színvonalas, komoly képzőművészeti értékeket felvonultató kiállítást mindenkinek megtekintésre ajánljuk, a kölesdiek számára pedig igazi különlegesség, hogy kicsiny falunk mennyi apróbb és nagyobb részletét tartották megörökítésre érdemesnek az alkotók.
A kiállítás rendezésében végzett munkájáért köszönet illeti Csikné Bányai Máriát, Greifensteinné Zsebe Anitát, Kocsmár Erzsébetet, Vargáné Kisfalvi Erzsébetet, Varga Sándort és Baksai Sándort. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik lehetővé tették e különleges tárlat bemutatását azzal, hogy saját tulajdonú műalkotásaikat önzetlenül a közönség elé tárták. Felajánlóink: Baranyai Lászlóné, Czeller Lászlóné, Hegedűs Ferencné, Dr. Kiszler Gyula, Kocsmár Erzsébet, Kovács Lajosné, Nagyné Schell Ilona, Tarczal János, Varga András, Vargáné Kisfalvi Erzsébet, Varga Sándor, Zentai Béláné.A megnyitót követően Ferencz Orsolya énekművész műsorát élvezhettük. Az operett-slágereket tartalmazó összeállítás nagy sikert aratott, a közönség lelkesen fogadta. Az emléknapot vendéglátás és kötetlen beszélgetés zárta. Köszönjük a süteményeket és bort a felajánlóknak, minden kedves megjelentnek pedig az érdeklődést!
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden













