Tolna megyei népfőiskolai találkozó Kölesden
Esemény időpontja: 2012.06.21
2012-06-21
A 35 megérkezett érdeklődőt Dr. Baranyai Eszter, a Közéleti Egyesület elnöke és Heffner Erika, a társaság elnöke köszöntötte. A programot Bodó Katalin, a társaság titkára vezette le nagy sikerrel.
Először Renkecz József, a társaság örökös elnöke az Uzdi népfőiskola történetét dolgozta fel. Kőre követ című kötetében a népfőiskola 22 évéről számol be élvezetes formában.
Másodszor a pusztahencsei népfőiskola a bagóhegyi boszorkány legendáját feldolgozó témakörét hallgattuk meg. Gazdag Ferenc, a hencseiek elnöke elmondta, hogy ez a történet a Duna TV-ben is feldolgozásra került, és bizony néhányaknál nem aratott osztatlan elismerést. Mára megbékéltek a kialakult helyzettel, és rövidesen megtartják a második Boszorkánytalálkozót.
Harmadikként a tengelici népfőiskola anyagát láthattuk. A népfőiskola 9 évét dolgozták fel némafilmen, melyet narrátor színesített. A képanyagok megőrzésére hívták fel a figyelmet, hiszen a pályamunkájuk alapját is ez képezte.
A bikácsi népfőiskola a bikácsi régi temető értékeinek feltárása, dokumentálása és megőrzése témában jeleskedett.
Ötödikként a mözsi népfőiskola mutatkozott be Épített és szakrális értékek Mözsön címmel, majd a mözsi ruhaviseletet láthattuk csecsemőkortól egészen az aggkorig. A jellegzetes mözsi tornácok, kerítések és tűzfalak is megejtő ügyességgel kerültek feldolgozásra.
Befejezésül Vargáné Kisfalvi Erzsébet a helyi padlásmúzeumot és a honismereti szobát mutatta be az érdeklődőknek.
A találkozó babgulyással és a borkútból folyó borozgatással fejeződött be.
Varga András
Legfrissebb híreink
- 2025-11-29Traktoros Mikulás
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden
- 2025-09-15Meghívó a X. Kölesdi Diana-napi Vadászvigadalom és Szüreti Fesztiválra
- 2025-09-01Meghívó Hálaadó Istentiszteletre



















