Az Aradi vértanúkra emlékeztek


2012. október 5-kén a kölesdi iskola tanulói, nevelői és a megjelent szülők az aradi vértanúkra emlékeztek.

Esemény időpontja: 2012.10.05
2012-10-05

2012. október 5-kén a kölesdi iskola tanulói, nevelői és a megjelent szülők az Aradi vértanúkra emlékeztek.
A tornacsarnok, a műsort adó ötödik és hatodik osztályos szereplők, visszafogott díszbe öltözve várták a közönséget.
A terem elcsendesedett, feltámadtak a fekete ruhás vértanúk, melléjük álltak a feleségek, talpig fehérbe.
Kivégzésük előtt hazájuktól és a forradalomtól mindegyik hős elbúcsúzott, majd párjával együtt a vértanúk falához lépett.
Ha ezek a mondatok elgondolkodtatnak bennünket, akkor áldozatuk nem volt hiábavaló!

Leiningen –Westerburg Kárly: „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Damjanich János: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Török Ignác: „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”

Aulich Lajos: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

Vécsey Károly: „Isten adta a szívet, testet nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Lázár Vilmos: „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Dessewffy Arisztid: „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Nagy-Sándor József: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Knézich Károly: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

Schweidel József: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

Kiss Ernő: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé a z életük.”

Láhner György: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

Poeltenberg Ernő: „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

A műsor szervezői Nagy László, Nagyné Schell ILona, Falkai Gyuláné.