Társastánc tanfolyam az iskolábam


2012 novemberében a Szülői Munkaközösség szervezésében társastánc tanfolyam indult a Béri Balogh Ádám általános iskolában.

Esemény időpontja: 2013.01.18
2013-01-18

2012 novemberében a Szülői Munkaközösség szervezésében társastánc tanfolyam indult a Béri Balogh Ádám általános iskolában.

A foglalkozásokat Gaál László tánctanár vezeti, aki „A gyermekekért plakett” aranyos–ezüst fokozatával, „A gyermekekért szeretettel”, a Szekszárd megyei jogú város "Közjóért” kitüntetett táncoktató koreográfus.
1976-77-ben a mórágyi Völgység Népe Tánccsoport alapító tagja, később az utánpótlás csoport oktatója.
1989-ben Vitéz Zsolt, a Dienes Valéria általános iskola igazgatója felkérte, hogy iskolájában alakítson egy német tánccsoportot.
Később a német táncsoport az Ifjú Szív Táncegyüttessé alakult. Európában 7 országban ismerik őket, sok hazai és nemzetközi minősítést kaptak. Közben Pécsett elvégezte a táncoktatói és koreográfus szakokat.

A kölesdi foglalkozások pénteken a tornacsarnokban folynak, 30 résztvevővel.
A nagyok csoportja 20 foglalkozáson 15 táncot, míg a kicsik csoportja 12 táncot fog megismerni.
A tervek szerint májusban rendezik a záróvizsgát, ahol az ifjú táncosok Koszorúcska keretében mutatják be tudásukat.

2013. január 18-án a bécsi keringő történetének megismerése után a lépéseket gyakorolták. Köztük a kapuzó-, az ablakos-, az emelős keringő lépéseit, és a gömbölyű fogást.