A kölesdi fehérhímzés a Tolna Megyei Értéktárban
2014-06-16
Az első körben a Református templom és parókia, a borjádi Söréttorony, a kölesdi Képtár és Látás mozgalom, a Kismegyeháza, második körben pedig a kölesdi fehérhímzés kapta meg a „megyei értéktár” minősítést az alábbi ismertető alapján:
JAVASLAT
Kölesd, 2014.05.15.
A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI
1. A nemzeti érték megnevezése: kölesdi fehérhímzés
3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye: 7052 Kölesd, Kossuth tér 12..
A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi
jellemzőinek és történetének leírása:
A kölesdiek népviseletéről Varga Anna 1940-ben megjelent Két szomszéd falu című munkájában olvashatunk. Ebből a kiadványból megtudhatjuk azt is, hogy Kölesden a népviseletből a 20-as években kivetkőztek, és ma már csak néhány ládafiában található meg.
A fellelt vőlegényingeken, női ingeken, zsebkendőkön fehérkendőkön gazdag fehérhímzés látható. Ezt a szabadrajzú mintakincset helyben rajzolták és varrták.
A honismereti szakkör kiállításain ismerkedtünk vele először, majd a díszítőművész szakkör gyűjtése alapján 1984-ben a Tolna megye népi himzéseiből című kiadvány sorozatban megjelent a Kölesd című kötet.
Így a sárközi, sióagárdi hímzések után felsorakozott a kölesdi fehérhímzés is, gazdagítva Tolna megye hímzéskultúráját.
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:
Az országosan ismert sárközi és sióagárdi hímzések mellett a kölesdi fehérhímzésnek is helye lenne a Megyei Értéktárban.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)
Varga Anna: Két szomszéd falu (Szeged 1940)
Mintagyűjtemény Tolna megye népi hímzéseiből KÖLESD 1984
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.kozeleti.hu
MELLÉKLETEK
1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja
2. A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok, támogató és ajánló levelek
3. A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek és filmek felhasználására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat
Legfrissebb híreink
- 2025-07-02Lovas izgalmak Kölesden – Jön az V. Kölesdi Lovasnap és Fogathajtó Verseny!
- 2025-05-15Meghívó Falunapra
- 2025-04-05Költészet napi meghívó
- 2025-04-02Április 8-án megnyílik a Kölesdi Postahivatal
- 2025-03-19Meghívó locsolóbálba
- 2025-03-06Meghívó a március 15-i megemlékezésre
- 2025-03-06Meghívó jótékonysági hangversenyre