A Kölesdi Kertbarát Kör negyedik találkozója
2011-05-27
A házigazdák a szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg a jelenlévőkkel. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi mindent láttunk. A tagok érdeklődve figyeltek és kérdezetek a tulajdonosoktól. Volt, aki a kelbimbóról, más a barackokról érdeklődött. A sportosabbak már cseresznyét is szedhettek a fáról. A baráti kör örömmel és csodálkozással fogadta a bemutatót, hiszen ezen a nagy területen példaértékű gazdálkodást láthatott.A birtok szemügyre vétele után a bámulatos kilátást nyújtó hegyen szarvasból készült pörköltet és ragut kóstolhattunk burgonyával és spenótos nokedlival. A gasztronómiai különlegességeket Baksai Sándor tagunk és segítői készítették. A finom étkek után a tagok által készített házi finomságokat és a gazda borait kóstoltuk. Eközben megbeszéltük a következő programjainkat.
A falunapon a látogatók számára borkóstolót szervezünk saját nedűinkből és a Borkutat is beüzemeljük, valamint benevezünk a kakasfőző versenyre is. Megszavaztuk a tagdíjat, mely félévenként 1 500 Ft lesz.
A jó hangulatú beszélgetést a közeledő vihar szakította meg, így este 10 óra környékén elcsendesedett a Malom-hegyi tanya.
Ezúton is köszönöm a tagok lelkes munkáját és segítségét!
Völgyi Ágnes
csoportvezető
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


















