Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete 2012


Bizonyára a legtöbb, tevékenységünk iránt érdeklődő olvasta, hallotta már, hogy 2012. évben Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete a Kölesdi Közéleti Egyesület lett.

2013-03-18

Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete 2012-ben: a Kölesdi Közéleti Egyesület lett.

A díjazásról elfogult szemmel

Bizonyára a legtöbb, tevékenységünk iránt érdeklődő olvasta, hallotta már, hogy 2012. évben Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete a Kölesdi Közéleti Egyesület lett.
Alapvetően nem is ezzel a számomra mai napig szívet szorongató ténnyel szeretnék már előhozakodni, de számos, ehhez kapcsolódó körülményről beszélnem kell.


Az előzményekről:
Tolna Megye Közgyűlése megbízásából dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat Elnöke az idei évben is – immár hatodik alkalommal – pályázatot hirdetett "Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” cím elnyerésére. A pályázatra beérkezett 59 pályamunkát a dr. Say István vezette szakértő zsűri bírálta el. Az eredményhirdetésre 2013. február 1-jén, a civilek napján került sor a Megyeháza dísztermében.

A díjátadásról:
A díjátadó ünnepség érdekessége, hogy a pályázókkal nem közlik előre az eredményt – azaz mindenki tele reménnyel, várakozással érkezik, hátha éppen ő lesz az, akit kiszólítanak.
Az első jel az volt, mikor megérkezésünk után arra kértek, hogy üljek az első sorba…
Az ünnepi műsor nagyon színvonalas volt, dr. Puskás Imre elnök úr köszöntőjét Halász János államtitkár úr beszéde követte, majd a sort dr. Say István összefoglalója zárta.
Ahogyan kiszólították az első különdíjast – akik nem mi voltunk –, remegni kezdett a lelkem… A másik különdíjas méltatása így kezdődött: 1999-ben kezdték meg tevékenységüket. Gondoltam, hát különdíjasok lettünk. A folytatásból azonban gyorsan kiderült, hogy ezek sem mi vagyunk…
Amikor ezt felfogtam, majdnem kiesett a szívem a helyéről – azt hiszem, minden tagunk szíve ott dobogott velem. Sajnálom, hogy nem élhette át mindenki azt a pillanatot, amikor elkezdték felolvasni az év civil szervezete méltatását és munkáját.

Átvettem a díjat. Mindenki nevében, aki bármikor is, bármit is hozzátett ehhez az eredményhez.
Ilyen emberből pedig nagyon sok van. Az egyesületünknek jelenleg 48 tagja, 5 pártoló tagja van. Az elnök munkáját a titkár és a három további személyből álló elnökség, valamint a csoportvezetők segítik. Mindannyian társadalmi munkában, évek óta töretlen lelkesedéssel végzik munkájukat. A szervezet életében a tagokon kívül is folyamatosan számos önkéntes vesz részt, hiszen gyakorlatilag a település egésze haszonélvezője az egyesületünk működésének.

Köszönetnyilvánítás
A díj tehát mindannyiunkat illet, és aki dolgozott érte, az biztosan a magáénak is érzi.
Az egyesület elnökeként ezúton külön is köszönetet mondok:
Az örökségért, az alapokért és a múlt eredményeiért Varga Sándornak és Vargáné Kisfalvi Erzsébetnek, az egyesület korábbi elnökeinek.
A mindennapi teendők felelős intézéséért és a programok rendezésében való közreműködésért Csikné Bányai Máriának, az egyesület titkárának.
A csoportok összefogásáért, a szakmai munkáért és a közösségformálásért a csoportvezetőknek: Cseke Árpádnénak, Falkai Gyulánénak, Greifensteinné Zsebe Anitának, Kalmár Zsuzsannának, Kellényi Barbarának, Dr. Kiszler Gyulánénak, Kovács Bélánénak, Vargáné Kisfalvi Erzsébetnek, Varga Andrásnak, Varga Ferencnek, Varga Sándornak.
A csoportok működtetéséért, az értékteremtésért és a rendszeres társadalmi munkáért a csoportok tagjainak.
A pénzügyekben nyújtott segítségért Csik László könyvelőnek és Balogh Józsefné pénztárosnak.

Név nélkül, de szintén kiemelt köszönetet mondok azoknak, akikért és akikkel ez a szervezet a mindennapokban működik, él, virul: a tagoknak, az önkénteseknek, a támogatóknak, a mindenkori érdeklődőknek és közönségnek.

A jövő
Egyesületünk, csak úgy, mint eddig, ezután is minden tevékenysége során fokozottan törekedik a közösségfejlesztés és értékteremtés elvének érvényesítésére. Az alapszabályunkban deklarált alapelveken túl mindennapi működésünk és átfogó célkitűzéseink során is a közösségépítés, a hagyományőrzés, a kulturális építkezés, az értékmentés és az ezekhez kapcsolódó szemléletformálás megvalósítását tartjuk a legfontosabb szempontoknak, és ezen szempontok minden rendezvényünkön, programunkon és megjelenésünkön felismerhetők, nyomon követhetők.

Tolna megye első civil szervezetének lenni – a számos ismert kiváló pályatárs közül – hatalmas megtiszteltetés - különösen egy ekkora, kistelepülési szervezetnek.
A cím az egyik oldalról az eddigi tevékenységünk elismerése. Erre kimondhatatlanul büszkék vagyunk, és örömmel tölt el bennünket, hogy munkánkat Tolna megyében is értékesnek, fontosnak és kiemelkedőnek ítélik.
Emellett azonban – és ez igényel felelősebb odafigyelést a részünkről – kötelezettséget is ró ránk: azt, hogy a címet ne csak szavakkal, hanem úgy köszönjük meg, hogy hozzá további működésünkkel is méltóak maradjunk.


dr. Baranyai Eszter
egyesületi elnök



Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban