Események
Dalos találkozó Pakson
Kölesdi néptáncosok Kajdacson
2013. szeptember 21-én tartották Kajdacson a szüreti napot, melyre a Kölesdi Néptánccsoport is meghívást kapott.
Kirándulás Kalocsára
Ünnepség a 225 éves kölesdi református templom tiszteletére
Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben ünnepelhetjük a Kölesdi Református Templom fennállásának 225. évfordulóját. A Kölesdi Református Egyházközség Presbitériuma úgy döntött, hogy e jeles alkalmat 2013. szeptember 7. napján méltó ünnepséggel teszi emlékezetessé.
Zanzibár koncert Kölesden
A hazai rockzene jeles képviselői nagyon jó hangulatú bulit tartottak a kezdetben félénk, és nem túl nagy számú közönségnek, akik a koncert végére azon kapták magukat, hogy együtt énekelnek és táncolnak az énekesnővel.
Évnyitó a Béri Balogh Ádám Iskolában
A Kölesdi Harc napján
Megyei sportnap Faddon
Az Életet az Éveknek nyugdíjas megyei szervezet idei harmadik programját, a sportnapot aug 30-án tartotta. A rendezvényt a faddi nyugdíjas klub vállalta el. Tizenöt klub versenyzett öt fős csapatokkal. Volt ügyesséi, gyorsasági, különböző labdajáték, egy puzle és egy elméleti feladat.
Nyári Galuska fesztivál
2013. augusztus 24-én az Őszi Fény nyugdíjas klub meghívást kapott Harcra, a Nyári "GALUSKA" fesztiválra. A jótékonysági délutánt Antalné Bíró Jolán szervezte, kiállítóterme felújítása céljából.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden