Események
Esztergom-Visegrád
Május 22-én buszos kirándulás keretében 43 felső tagozatos kölesdi iskolás tanulmányi kiránduláson ismerkedett hazánkkal, annak történelmével és emlékeivel. Megtekintették az esztergomi bazilikát, a várat, majd Visegrádon a fellegvárat és a királyi palotát.
Budapesti kirándulás
Reggel fél hétkor két busz indult Kölesdről Budapest felé, tele felső tagozatos diákokkal. A kirándulók meglátogatták a Nemzeti Bankot, a Parlamentet és a Természettudományi Múzeumot.
Koszorúcska
Immár harmadik alkalommal rendeztek csoportos táncoktatást Kölesden. Greifensteinné Zsebe Anita szervezésével január közepén találkozott az első társastánc-próbán a 17 fiú és 18 lány. Toláczi József tánctanár vezetésével összesen 16 alkalmat tartottak. Az eredményt mindenki láthatta, aki eljött a Koszorúcskára május 12-én.
A 3. osztály Ópusztaszeren
Május 11-én, pénteken a 3. osztály Ópusztaszerre kirándult. A szülőkkel együtt 41-en voltak, továbbá két pedagógus kísérte őket. Kellemes időben, jó hangulatban telt a nap. Nagy sikere volt a tanyasi "oskolának", ahol a gyerekek és felnőttek részt vettek egy tanítási órán.
IX. Tolnai Borvidéki Borverseny
Május 9-én került megrendezésre a kölesdi Borok Házában a IX. Tolnai Borvidéki Borverseny. 66 termelő összesen 164 bormintát adott le értékelésre. A bírálók 26 arany, 41 ezüst és 49 bronz minősítést osztottak ki.
Városkörnyéki atlétikai verseny
Május 3-4-én rendezték meg a szekszárdi városkörnyéki iskolai atlétikai versenyt, ahol a mieink remekül szerepeltek. Csapatban két első és egy ötödik, egyéniben szintén két első és egy második helyezést szereztek.
Mesemondó verseny Pálfán
Május 4-én mesemondó versenyt rendeztek Pálfán. A kölesdi iskolát a 2. osztályos Benke Noémi és a 3. osztályos Vörös Roberta, a helyi mesemondó verseny győztesei képviselték.
Véradás
11 óra és délután fél három között a Művelődési Házban adhatott vért az, aki így kívánt segíteni rászoruló embertársain. A mostani alkalommal 18-an adtak vért. Köszönjük!
Vasgyűjtés
Csütörtök délután az egész iskola a falut járta és gyűjtötte a fém- és papírhulladékot. Az alsósok papírt, a felsősök vasat és egyéb fémet toltak, húztak, cipeltek az iskolaudvaron a MÉH által felállított konténerekbe. Volt, aki gyalog, kézben, mások taligán vagy épp kistraktorral szállították az értékes anyagot.
A 30 éve működő Kölesdi Felnőtt Honismereti Szakkör jubileumi ünnepsége
A Kölesdi Felnőtt Honismereti Szakkör idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ennek örömére április 21-én ünnepséget szerveztek, amelyre meghívták a jásziséri honismereti szakkör tagjait is.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2023-12-03Meghívó adventi gyertyagyújtásra
- 2023-11-28Meghívó Karácsonyváró délutánra
- 2023-11-28Meghívó Karácsonyi koncertre
- 2023-11-27Meghívó a Baba-Mama klub Mikulás napi tea partijára
- 2023-11-27Felhívás régi képeslapok gyűjtésre
- 2023-11-24Meghívó az iskola Jótékonysági "Mikulás" báljára
- 2023-10-05Kölesd Borjád Ízőrzők