Az idősek klubjának ismerkedő rendezvénye
Esemény időpontja: 2013.09.13
2013-09-13
Hozzá tartoznak a családsegítés, gyermekjólét, házi gondozás, étkeztetés és az idősek klubjai.
A kölesdi Idősek klubjának vezetője Schvarcz Istvánné kezdeményezésére, Borbás László igazgató egyetértésével kezdődött az ismerkedési nap megszervezése.
Az elképzelés szerint a kistérség klubjai közül (Nagydorog, Kajdacs, Dunaszentgyörgy, Paks, Kölesd) évente két-két csoport találkozna.
A hagyományőrző céllal rendezett első találkozóra 2013. szeptember 13-án került sor. A szevező Kölesd idén a nagydorogiakat hívta találkozóra.
A 25 vendéglátó 17 nagydorogi vendéggel találkozott.
Az érkezők fogadása után Borbás László igazgató köszöntője, majd Kasza Sándorné verse, a kölesdiek mókás jelenete és dalcsokra, a nagydorogi csoport Kőleves című darabjának modern változata és egy vers következett.
A nagydorogi klubvezető Borbély Magdolna köszöntője és a csoport ajándékainak átadása után az IKSzT galériás termében fogyasztották el az ebédet, és a kölesdiek házi süteményeit.
A találkozó utolsó felvonása vidám nótázás volt.
Vendég és vendéglátó egyaránt jól érezte magát, és a nagydorogiak Mikulás környékére „visszavágót” ígértek.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden

















