Mözsi Szabó István ünnepi kiállítása Mözsön
Esemény időpontja: 2007.01.13
2007-01-13
A nagyterem zsúfolásig megtelt. Nem nézőkkel, érdeklődőkkel, hanem barátokkal, és Pista bácsi művészi munkáját elismerőkkel. Így vett részt az ünnepségen a Kölesdi Közéleti Egyesület is.A nem hagyományos kiállítás rendhagyó megnyitóval kezdődött. Kubanek Miklós vezette az ünnepséget, megszólalt Mikli Ferenc festő, aki a művészi utat egyengetők egyike volt, a pályatárs Szurcsik János, a régi tanítvány, Decsi Kis János, de jelen volt az egykori jóbarát, Csohány Kálmán özvegye is.
Szvicsák, ahogy a barátok, "tejtestvérek" nevezik Mözsi Szabó Istvánt, Mözsön született 1927-ben. A jelenlegi művelődési házban működő óvodában kezdte "pályafutását". A bajai tanítóképzőben tanult, ezzel egyidőben Rudnay Gyula tanítványa volt. Művészeti tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Szőnyi, Barcsay, Domanovszky voltak a tanárai. Tudását a mártélyi művésztelepen tökéletesítette.
Aki teheti, nézze meg Mözsön a Mözsi Szabó István-kiállítást. Nem bánja meg.
A festmények fotóinak forrása a TolnaArt.
Ajánlat: Mözsi Szabó István a TolnaArt honlapján
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden











