Téveszmék, tévedések a történelmben Dr. Kiszler Gyuláné előadása


2014. január 20-án Dr. Kiszler Gyuláné Tévedések és tévhitek a történelemben címmel tartott előadást a Népfőiskola 5. foglalkozásán.

Esemény időpontja: 2014.01.20
2014-01-20

2014. január 20-án Dr. Kiszler Gyuláné Tévedések és tévhitek a történelemben címmel tartott előadást a Népfőiskola 5. foglalkozásán.

Előadónk először arra világított rá, hogy a hétköznapi emberek is szívesen foglalkoznak a történelemmel, bár sokszor egy-egy történelmi fogalom, a történelmi szakszavak nem kellő ismerete akadályozhat bennünket a tények megismerésében.

Napjaink politikusai, politológusai is történelemmel foglalkozó emberek, de az új kutatási eredmények is számottevőek, még akkor is, ha sokszor egymásnak ellentmondó eredmények születnek.

A kölesdi helytörténeti szakkör is lakóhelyünk történetét, történelmét hivatott kutatni.

Hallottunk a magyar korona körüli eltérő véleményekről, az ötvösmunkák vizsgálatáról, és a társtudományok további vizsgálatainak szükségességéről.

Lakóhelyünk környékének történelméhez tartozik, hogy a mohácsi csata idején menekített ezüst ivóedényeket itt rejtették el, darabjait a Nemzeti Múzeumban láthatjuk.
Hallottunk az avarokról, majd késő avarokról, akik magyarul beszéltek, az Európa szerte megtalálható avar kincsekről, a bécsi Szépművészeti Múzeumban őrzött nagyszentmiklósi aranykincsről is.

A történelmi eseményeket sokszor, sokan másként látják.
Így Drákont és a drákói törvényeket, a görög városállamokat, melyek széttagoltsága ellenére is világnyelv volt az ókorban a görög nyelv.

Érdekes volt a rovásírás, a macedóniai piramisok, a spártai Taigetos mondájának, a Marathon futásnak a története is.

Az idő rövidsége miatt többre „nem futotta”, így a következő évfolyamon a téma folytatása következik.