Köznevelés az iskolában
Esemény időpontja: 2014.09.11
2014-09-11
A projekt 2014. július 15- én indult és 2015. szeptember 30-ig kerül lezárásra.
A pályázat nyitó rendezvényére 2014. szeptember 11-én került sor az IKSzT galériás termében.
A rendezvényen résztvevők voltak az iskola 4-8. oszályait képviselő tanulók, a tantestületből Tóth Ferencné, Nagyné Schell Ilona, Mester Katalin, Szűcs István, és Szabó Éva iskolatitkár, a falu intézményeinek és egyházainak képviselői.

A projekt mentora Miskolczi Imréné pedagógus beszélt a program jelentőségéről és várható eredményeiről, majd János Zoltán, az iskola igazgatója mondta el, hogy a kölesdi iskolában hogyan valósul meg ez a program.
A hallgatók megtudhatták, hogy a nevelőtestület továbbképzésén túl lehetőség lesz fejlesztő játékok, szakkönyvek, sportszerek, információs eszközök, szabadidős tevékenység eszközeinek beszerzésére.
A pályázat keretében az iskola minden tanulója kirándulás keretében eljut az állatkertbe, cirkuszba és egy mozi előadására is.
Az eredményes munka érdekében feladat lesz a munkatervkészítés, a belső mérési rendszer kialakítása, a sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, a szövegértő olvasás fejlesztése, az órarendek áttekintése, aktualizálása, majd beszélt arról, hogy milyen eredményeket várhatunk a projekt végére.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden








