Márton napi rendezvénysorozat az iskolában
Esemény időpontja: 2014.11.11
2014-11-11
Ennek keretében az osztályok különböző feladatokat végeztek el.
Az alsósok kölesdi szőlősgazdákhoz látogattak, ahol a szőlőművelés és borkészítés eszközeivel ismerkedtek, erről beszámolót írtak, rajzos, fényképes, tablót készítettek.
A szőlőfajtákról, népdalokról, népi mondásokról, időjóslásokról szintén tablót láthatunk az iskola folyosóján.
Nagy sikere volt a Márton napi vetélkedőnek.
A gyerekek origamiztak, lúdtollat faragtak, majd azzal írtak, villámkérdésekre feleltek, színeztek, libát rajzoltak, szólásokat, közmondásokat értelmeztek.
A vetélkedő győztes csapatának minden tagja sült libacombot, a többiek libazsíros kenyeret és libatöpörtyűt kaptak.

Töklámpa faragás az udvaron, lampionkészítés az ebédlőben folyt, majd elérkezett a lampionos felvonulás napja.
Este 5 órakor a gyereksereg kíváncsiskodó felnőttek között, világító tökökkel és lampionokkal járta körül a falu központját.
Sok szülő jött ünnepelni, magukkal hozták óvodás kicsinyeiket is.
Az iskolaudvarra érkező gyerekeket és felnőtteket tábortűz és terített asztal várta.
Minden lilahagymás libazsíros kenyér és libatepertő gazdára talált.
A finom falatokat meleg teával öblíthették le a szomjazók.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden


















