2015. január 5-én az év első népfőiskolai foglalkozásán Lengyel János filozófus a „A megismerés örömei” címmel tartott előadást. Has tükörbe nézünk, jó és rossz tulajdonságainkat keressük, lehet, hogy mindent rossznak, vagy mindent jónak látunk, attól függően, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. Legyen annyi erőnk, hogy szembenézzünk saját gyengeségeinkkel. Azt is tudnunk kell, hogy a tudásnak gömb természete van, és a nem tudás a paláston helyezkedik el. Ezért, ha tudásunk gyarapodik, rá kell ébrednünk arra is, hogy mennyi mindent nem tudunk. Azért kell megismernünk a körülöttünk levő világot, hogy alkalmazkodni tudjunk hozzá. A világot olyannak kell elfogadni, amilyen, de sokszor egyszerűbbnek tűnik megalkotni egy külön világot, mint megismerni a valóságot. Sokszor a célok messze állnak a valóságtól, ilyenkor a megvalósításhoz a szándék, a tudás, tapasztalás mellett az állhatatosság és kitartás is kevés. Napjainkban a látványosság világát éljük, ahol a látszat elfedi a valóságot. A megismerés szakaszai: az emocionális (érzelmi), majd a racionális (ésszerűségi) szakasz. Minden az érzékeléssel kezdődik, de tanulás nélkül nincs megismerés, és ebben szerepe van a közösségnek. A környezetről le kell faragni azt, ami nem a valóság. A pozitív, és negatív előítéleteket egyaránt, mert a valós helyzet felismerése az elsődleges. Sajnos a mai közösségek nincsenek felkészülve a valóság megismerésére. Ha az egyes ember lemond céljairól, akkor a társadalomnak is le kell mondania céljairól, mert a célok többnyire mások céljain keresztül valósulnak meg. El kellene érni, hogy az emberi kapcsolatok az őszinteségen alapuljanak.