Szent István-napi megemlékezés
Esemény időpontja: 2017.08.20
2017-08-21
A világháborús emlékműveknél kezdődött a megemlékezés, ahol közösen énekeltük a Himnuszt, majd a Zönge népdalkör előadásában Szerbiában megfújják a trombitát című világháborús katonadal hangzott el, Dr. Geréné Dr. Vizi Márta főmuzeológus, régész méltatta a hős halottak érdemeit, kiemelve a kölesdi áldozatokat, miután a Zönge Népdalkör a Fogolydalt adta elő.
A felújított első és második világháborús szobroknál Berényi István polgármester és Gárdi Csaba a Kölesdi Közéleti Egyesület elnöke helyezték el az emlékezés virágait.
Az ünnepség az IKSZT galériás termében folytatódott.
Itt a Zönge Népdalkör István királyról szóló dalának címe: Vándordal, gitáron közreműködött Antoni Ármin, majd Kovács Lívia (óvodás) Juhász Magda: Ha én király lennék című verse után Dr. Lénárd Tibor Szent István napi köszöntőjét hallgattuk.
Ismét óvodások következtek.
Szilágyi Domokos: Új kenyér című versét Baranyai Gergő, Nagy Balázs és Kellényi Barnabás Elemér szavalta.
Az új kenyér megszegése után közösen énekeltük a Szózatot.
Kölesden augusztus 20-án hagyományos egy képzőművészeti kiállítás. Ennek kiállító művésze Juhász Ildikó festő, aki a Bárka Művészeti Szalon tagja, és a Kölesdi művésztáborok résztvevőjeként nem ismeretlenként köszönthettük.
Várnai Zseni: Nyári zene című versét előadta Tímár Ramóna, Berényi Izabella és Müller Kamilla.
A kiállítást Csikné Bányai Mária nyitotta meg, Balogh Attila pedig egy dallal köszöntötte a kiállítót és vendégeinket.
A festmények, grafikák megtekintése után a Borkút csordogáló borral és lilahagymás zsíros kenyérrel várta az ünneplőket.
Juhász Ildikó kiállítása 2017. szeptember 10-ig látogatható.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2025-12-01Meghívó jótékonysági bálra
- 2025-11-29Meghívó a Traktoros Mikulásra
- 2025-11-29Meghívó "Karácsonyváró" rendezvényre
- 2025-11-14Meghívó az iskola kulturális bemutatójára
- 2025-11-13Meghívó az iskola Kulturális bemutatójára
- 2025-10-23A Népfőiskola 27.évfolyamának első félévi előadásai
- 2025-10-21Meghívó a XII. Erzsébet-napi Hagyományőrző Bálra Kölesden




















